Szerintem azzal a megállapítással mindenki egyetért, hogy súlyos gondok vannak az őrök képzésével. Ezért most bepötyögök ide néhány gondolatot  Juhász Ferenc - a Eurosec képzési vezetőjének - a Biztonság című folyóiratnak adott interjújából.

Juhász „nagyon sajnálja, amiért megszűnik a kötelező kamarai tagság, mert ezzel elszáll a lehetőség ara, hogy egy hozzáértő szervezet ellenőrizhesse a túlságosan profitorientált képzési piacot.

Azt mondja, túl sok az olyan tanfolyam, amely akár húszezer forintért, két hétvége alatt vagyonőr képesítést ígér. Persze, az olcsó hús ez esetben is drágábbnak bizonyul, mert mindenért  - a jegyzetekért, a vizsgadíjra  - külön kell fizetni. Nem ritka az olyan iskola, amely egy kétszobás panellakásba van bejelentve. Persze senki sem ellenőrzi, hogy lehet 20-30 fős tanfolyamokat tartani ott. Mint ahogy azt sem hogy milyen jegyzetből, milyen tananyagot adnak le a hallgatóknak. Van olyan tanfolyam, ahol az előadó a rendőrségi szolgálati szabályzatból oktat. Sokan bírálják a fegyveres őrök képzését is, hiszen a magánbiztonság területén dolgozó őrök fegyverhasználatának szabályai nem azonosak a rendőrségi előírásokkal.

Ellentmondásos helyzetet teremt, hogy 2008 végéig hivatalosan személy-, és vagyonőröket képeztek. Akik ilyen képesítéssel rendelkeznek gyakorlatilag olyan munkaköröket is elláthatnak, amelyekhez az újabban kiképzettek csak külön tanfolyamok elvégzése után jogosultak. Egyszóval két látszólag ugyanarra a szakmára jogosító bizonyítvány mögött a tudás nagyon különböző lehet. Ezért van az, hogy sok nagy biztonsági cég kihelyezett tanfolyamokra szerződik a színvonalas tudást nyújtó cégekkel.”

Arra a kérdésre, hogy ő hogyan tenne rendet az oktatás terén a következőket válaszolta: „Először is egységesíteném a tananyagot, hiszen ez az egyik alapfeltétele annak, hogy az azonos jegyzékszámú bizonyítványt megszerző hallgatók tudása nagyjából azonos legyen. Ma minden képzési hely abból tanít, amiből akar, senki nem ellenőrzi, van-e és milyen színvonalú a képzési terve. A másik kulcskérdés az ellenőrzés. Szükség volna egy olyan független testületre, amely az oktatás tárgyi, személyi és technikai feltételeit ellenőrizné. Hogy ne legyenek olyan „iskolák”, ahol az oktatás abban merül ki, hogy a 4X30 kérdést és választ kiosztják a hallgatóknak Az is fontos, hogy szakmai gyakorlat nélkül ne lehessen vizsgázni…..”

 

 

A teljes interjú megtalálható a Biztonság 2011. májusi számában

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.06.30. 17:05 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr233027801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása