Levél: „Érdeklődni szeretnék, hogy kihez tudok fordulni, hogyha van egy kis gond az alvállalkozómmal, azaz azzal a munkáltatómmal akinél vagyok?? Hogy jobban értsed: bejelentett alkalmazottként dolgozom nála. Most nyáron néhány napot nem tudtam menni dolgozni, mivel beteg voltam. Így szóltam a főnökasszonyomnak a  fővállalkozónak bent a munkahelyemen, s felhívtam az alvállalkozómat is. Ők erre az időre kötelesek lettek volna helyettest küldeni helyettem. Ezt  nem tudták erre a pár napra teljesíteni, csak 2 napra  küldtek embert helyettem. S annak a munkabérét levonták az én fizetésemből. Mivel nem szerepel se a munkaszerződésemben, sem a munka törvénykönyvében, hogy nekem kötelességem magam helyett embert biztosítanom  vagy őt megfizetnem, ezért panasszal éltem a fővállalkozónál, aki továbbította azt az  alvállalkozóhoz , s  ezért engem még aznap kirúgtak. Tudnál nekem segíteni, hogy  kihez tudok fordulni, kitől kaphatok jogi segítséget?!? Előre is köszönöm.”

 

Ingyenes jogi tanácsadás, jogi segítség

 

1., A szakmai kamaránakSZVMSZK - minden megyében van  jogsegélyszolgálata. Pl.:

Békés:

Minden hónap utolsó péntek: 09.00-tól 12.00-ig, a kamara irodájában (Békéscsaba, Árpád sor 18.)

Zala:

Dr. Hári István ügyvéd
Időpont egyeztetése telefonon: +36-92/350-772, +36-30/204-7400

Budapest:

Dr. Rózsa Mária ügyvédasszony minden hétfőn 13 órától 16 óráig fogadja a jogi tanácsadásra rászoruló tagokat.

Heves:

Dr Lantos Bálint: Eger, Deák F. út 2 fsz/1-2.  tel: 36/412-445

Minden hó első szerdája 10.00-12.00

Dr. Gyenes Edina: Gyöngyös, Szent Bertalan u. 8.   tel.:37/315-846

 Minden hó első hétfője 13.00-15.00

 

2., Jogpont: A JOGPONT Hálózat 2009 februárjában kezdte meg tevékenységét Magyarországon. A jogsegélyszolgálat térítésmentes jogi segítséget nyújt munkavállalóknak, munkáltatóknak, valamint vállalkozóknak a munkaerőpiacra való belépésben, a munka- és TB-jogi, valamint a vállalkozóvá válással kapcsolatos tanácsadással.

 Bővebb információ: www.jogpont.hu oldalon. (Ha rákattintol erre az oldalra, akkor kiválaszthatod a lakóhelyedhez legközelebb eső jogpontos irodát!)

 Telefon: 061 321-6673

 

3., A Családsegítő Központoknál is érdemes érdeklődni, mivel gyakran ott is nyújtanak ingyenes jogi tanácsadást.

 

4., Jogi Segítségnyújtó Szolgálat, azaz a nép ügyvédje

A 2008-as évig csak peren kívüli ügyekben vagy különböző okiratok készítésével kapcsolatban kereshették a rászorulók a Jogi Segítségnyújtó Szolgálatot. A köznyelvben csak a nép ügyvédjeként ismert szervezet segítségét most már peres eljárásokban is igénybe vehetik az arra jogosultak.

A szolgálat bemutatkozó oldalán három csoportba sorolja a lehetséges problémaköröket. Megkülönböztetnek peren kívüli, peres, valamint határon átnyúló ügyeket. A peren kívüli ügyekben az úgynevezett jogi segítők adnak tanácsot, de akkor is számíthatsz rájuk, ha egy beadvány - például keresetlevél - megírásával vannak problémáid. Foglalkoznak még a mindennapi megélhetést érintő kérdésekkel is: közigazgatási eljárásokban vagy éppen egy rendkívüli jogorvoslati kérelem elkészítésében is segítenek. Akkor sem hagynak pácban, ha bűncselekmény áldozata lettél: a téged ért sérelem elhárítása érdekében a szükséges szakjogászi közreműködést is biztosítják. Peres ügyekben pártfogó ügyvédet is biztosít a jogi segítségnyújtó szolgálat. Polgári peres és nem peres eljárásokban, valamint a büntető ügyekben - a törvényben előírt feltételek szerint - az eljárás költségei mellett az állam viseli vagy megelőlegezi az ügyvédi képviselet anyagi terheit is.

Arra azonban nagyon figyelj, hogy a költségeket nem minden esetben vállalja át az Igazságügyi Hivatal kötelékébe tartozó szolgáltató!  A jogi szolgáltatás díját - jövedelemre való tekintet nélkül - az ügyfél helyett csak abban az esetben viseli az állam, ha a segítségért folyamodó rendszeres szociális segélyben, közgyógyellátásban vagy rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül. Emellett a hajléktalanok, a menekültügyi eljárásban részt vevők és a vízumkiadási, tartózkodási vagy letelepedési engedély megszerzésével, honosítással kapcsolatban segítséget kérők kapnak azonnali támogatást.

Bővebb információ: http://www.kih.gov.hu/alaptev/nepugyvedje

Telefon: 061 460-4789

 

(HA VALAKI TUD MÉG MÁS INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI LEHETŐSÉGET, AKKOR KÉREM, HOGY AZT OSSZA MEG VELÜNK! KÖSZI! :) )

 

Az írásban felhasznált anyag forrása:

http://www.femina.hu/terasz/ingyenes_jogi_segitseg 

www.jogpont.hu illetve www.szvmszk.hu

 

Szerző: EdinaEdina  2010.08.04. 16:54 1 komment

Címkék: levelek vagyonvédelem ingyenes jogi segítség

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr1002198860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.10.25. 08:08:26

utcajogász fogadja ügyfeleit minden héten pénteken 15 és 17 óra között a Blaha Lujza téren. A köztéri jogklinikáján önkéntes jogászok hallgatják meg a hajléktalanok jogi jellegű kérdéseit és panaszait. Az Utcajogász célja a tanácsadás, az információnyújtás, a hajléktalanokat érintő problémák összegyűjtése
süti beállítások módosítása