Hétfőn az Országgyűlés elfogadta a lőszerekről és a lőfegyverekről szóló törvény módosítását.

 

Főbb változások:

 

1., „A fegyvertartási engedély visszavonásig érvényes, vagyis megszűnik az a jelenlegi gyakorlat, amely szerint ötévente meg kell újítani.

 

2., Egyszerűbb lesz az új fegyver vásárlása, ha valakinek már van fegyvertartási engedélye. A törvény hatályba lépése után már nem kell a rendőrségtől előzetesen vásárlási engedélyt kérni, elég a fegyvert a vásárlás után a rendőrségen bemutatni, hogy bejegyezzék a megszerzést a fegyvertartási engedélybe. Eddig a vadásznak minden vásárláskor külön engedélyt kellett kérnie, illetve igazolnia kellett, hogy nem szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

 

3., Egyszerűsödik az ideiglenes fegyverátadás adminisztrációja. Eddig a rendőrségre kellett menni ezzel a szándékkal, ezután a fegyvertartási engedéllyel rendelkezők magánokiratban, két tanú közreműködésével megoldhatják az átadást megjelölve annak célját és időtartamát.

 

4., Változnak a fegyvertárolás szabályai. Most a fegyvert ürítve, biztonsági zárral ellátott lemezszekrényben kell tárolni. Fontos feltétel az is, hogy a tárolás helye az állandó lakcím szerinti ingatlan legyen. Ezt követően a szabályok lehetővé teszik majd, hogy a vadász a fegyvert egy normál, de biztonsági zárral ellátott szekrényben tárolja, és például vadászházban is tarthatja a megfelelő feltételek mellett addig, amíg ott tartózkodik.

 

5., Egyszerűbbé válik a lőfegyver szállítása: most a vadász akkor sem hagyhatja felügyelet nélkül a fegyverét, ha az például a lezárt kocsijában van, ezért bevonhatják a fegyvertartási engedélyét. A jövőben viszont a vadász otthagyhatja majd az autóját akkor, ha fegyvere a lezárt csomagtartóban van.

 

6., A korábbi tiltást feloldva engedélyezik a házi lőszerszerelést és újratöltést azoknak, akik eredményesen elvégezték a szükséges tanfolyamot. A szerelést csak a kereskedelemben kapható hivatalos eszközökkel lehet végezni, és kizárólag saját célra.

 

7.,  Ha a rendőrség bevonja a fegyvertartási engedélyt, akkor arról kötelező hivatalosan értesítenie az illetékes vadászati hatóságot. Eddig ezt az adatvédelmi törvény nem tette lehetővé, illetve az értesítési kötelezettséget csak a törvénynél alacsonyabb szintű végrehajtási rendelet tartalmazta.

 

8., Változik azon bűncselekmények és szabálysértések köre, amelyek elkövetése miatt a lőfegyvertartási engedélyt bevonják, és csökken az az idő, ameddig valaki nem kaphat fegyvertartási engedélyt, ha szerepel a bűnügyi nyilvántartásban, vagy szabálysértést követ el. Szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó, végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítéstől számított tizenkettő helyett nyolc évig tart a korlátozás. Lőfegyverrel kapcsolatos szabálysértés esetén pedig kettő helyett másfél évig tart a tilalom.

 

9.,  Visszaállítják a méltányosságot: a rendőrségnek lesz mérlegelési lehetősége, és kisebb súlyú vétség esetén nem kell kötelezően bevonnia a fegyvertartási engedélyt.

 

10., A sportlövőknél eltörlik a megvásárolható és tartható fegyverek mennyiségére vonatkozó korlátozást, illetve mérséklik azt az időt, amit a sportlövőnek tagként el kell töltenie az egyesületben ahhoz, hogy saját fegyvert vehessen.

 

A törvény szerint a lőfegyvertartási célok a következők lehetnek: vadászat, önvédelem, munkavégzés, céllövészet, oktatás, sportlövészet, személy- és vagyonvédelem, valamint filmgyártás. Ez utóbbi céllal csak olyan szervezetnek engedélyezhető lőfegyvertartás, amely az erről szóló kormányrendeletben meghatározott feltételeknek megfelel.”

 

 A törvény egyes rendelkezései  - így a  filmgyártási célú lőfegyverekre vonatkozó új előírások -  a kihirdetését követő napon, más paragrafusai május 1-jén lépnek hatályba.

 

Info forrása:

http://www.hunshooting.hu/index.php?option=com_k2&view=item&id=1122:Elfogadt%C3%A1k-a-fegyvert%C3%B6rv%C3%A9ny-m%C3%B3dos%C3%ADt%C3%A1st&Itemid=200021

 

 

A lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény módosításának folyamata:

http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_irom.irom_adat?p_ckl=39&p_izon=5358

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2012.03.07. 07:52 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr44294626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joci2012 2012.03.08. 07:50:06

Jó reggelt Kedves Edina!
A tegnapi napon írtam az email címére egy levelet, kérem válaszoljon. Nagyon várom, mert fontos lenne, hogy minél előbb intézzem a papírmunkát.Még ma!
Tisztelettel: Szabó József
süti beállítások módosítása