Levél: „Sajnálatos, hogy lassan már csak feketén hajlandók foglalkoztatni a „tisztelt” munkáltatók a személy- és vagyonőröket.
Amikor bejelentett állást hirdetnek meg, az általában csak az alkalmi munkavállalói könyvben történő foglalkoztatást jelent.
Nekem is volt olyan esetem, hogy nem fizetett ki a munkáltatóm, én akkor a Kamara etikai bizottságához tettem bejelentést.
Csatoltam a kérelemhez az őrnapló másolatát, amit a telefonommal fotóztam le, továbbá kollégáim elérhetőségeit is felírtam.
A Kamara etikai eljárást kezdeményezett a nem fizető vállalkozó ellen, végül három hónap után a pénzt megkaptam.
Később megtudtam, hogy több kollégával is ezt csinálta ez az ügyvezető.
Voltak kollégák, akik az APEH-nél, voltak akik a Munkvédelmi és Munkaügyi Felügyelőségen jelentették fel a nem fizető nagymenő vállalkozót.
Volt olyan, hogy egy építőipari terület őrzése után több mint két hónapig vártam a fizetésemre.
A késést a körbetartozásokkal, illetve a banki hitelek késésével indokolták.
Ez vagy igaz volt, vagy nem!
Ajánlom mindenkinek, hogy már előre készüljön fel előre arra az esetre, hogy nem fizetik ki!
Gyűjtsön előre mindenki bizonyítékot a munkájáról, arról, hogy ott dolgozik, ahol - fénykép, fizetési boríték, tanuk stb… - .
De még mielőtt dolgozni kezd valaki, tudjon meg minél többet az adott munkaadóról - milyen cég, telephelyének az elérhetősége, más munkavállalóknak milyen tapasztalatai vannak velük kapcsolatban stb… -
Gyakori, hogy a munkaadó s a munkavállaló találkozik valahol – nem irodában, hanem utcán, kávézóban - , a telefonon történt kapcsolatfelvétel után. Aztán másnap elviszik az őrt oda, ahol dolgozni fog, majd adnak neki egy mobil telefonszámot.
Aztán amikor elérkezik a fizetés, akkor a telefont nem veszik fel, s "természetesen" a pénzt se hozzák.”
Utolsó kommentek