Mi a teendő, ha elveszett a vagyonőri igazolvány?

Levél: „Néhány héttel ezelőtt – 2010. decemberében – ellopták a személyes irataimat, többek között a vagyonőri igazolványomat is. Bejelentettem a rendőrségen, aztán vártam három hetet, hátha meglesznek a papírok. Mivel ez nem történt meg, elkezdtem az elveszett iratokat pótolni.  Egyet-kettőt már sikerült is. Még a vagyonőri igazolvány van hátra, mivel ezt eddig anyagi gondok miatt nem tudtam elintézni.

Kérdésem és kérésem az lenne, hogy miként kell eljárnom a pótlással kapcsolatban?!? Van-e rá lehetőség, hogy valamivel olcsóbban megússzam a pótlását, mintha csak most kezdeném az első igazolványom kiváltását?!? Tudom, hogy ennek vannak költségei, de talán van rá mód, hogy olcsóbban bepótolható legyen. Jelenleg is biztonsági őr vagyok, ezért szükségem van a vagyonőri igazolványra."

 

Az első lépés az - ahogy a levélíró is tette -, hogy el kell menni  a rendőrségre, s be kell jelentetni a vagyonőri igazolvány elvesztését/ellopását.   Erről készül egy jegyzőkönyv. A rendőrök azt szokták javasolni, hogy az elveszett dokumentumok tulajdonosai várjanak néhány hetet az iratok pótlásával, mert azok  esetleg valahonnan, valahogyan  még előkerülhetnek.

Ha  a várakozási idő után sem lesz meg az elveszett igazolvány, akkor nincs mit tenni, pótolni kell. El kell menni a rendőrségre - az állandó lakhely szerintihez -. Ilyenkor, tehát amikor egy érvényes vagyonőri igazolvány pótlásáról van szó, nem kell semmi más, csak a kérelmet kell benyújtani a rendőrségen. Ez jelenleg 6900 forintba kerül. Ha elkészült az új vagyonőri igazolvány -  minimum 2 - 3 hét -, akkor az, aki kamarai tag  jelezze ezt a  Kamara felé is.

Kamarai igazolvány elvesztése esetén az állandó lakhely szerint illetékes Kamarát értesíteni kell a történtekről. A kamarai igazolvány pótlása 1000 forint.

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.01.31. 18:12 Szólj hozzá!

Címkék: levelek vagyonőri igazolvány

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr82628355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása