Ismét egy – sajnos – szokványosnak mondható eset: A dolgozó feje fölött (papíron) egymást cserélgetik a munkaadók,  és a  táppénzt se akarják a számára kifizetni:

Levél: „A nevem ……… és Budapesten élek.  Néhány évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni egy áruházban,  a  ……. nevű alvállalkozó cégnél. 1 évet voltam náluk, közben terhes lettem. Elmentem gyedre, majd mikor azt lejárt, ismét munkába álltam. Ugyanott őrködtem újra, ahonnan a gyedre is elmentem.

Mikor visszatértem dolgozni  - 2010.  június  -   aláírattak velem egy új  munkaszerződést.  (Mivel új alvállalkozó lett a régi helyett.) Kérdeztem, hogy a másiktól  - amelyikkel addig munkaviszonyban voltam - miért  nem kapok semmilyen végelszámolásos papírt. Azt a választ kaptam, hogy azért nem, mert csődeljárás alatt van, és ezért a Vám- és Pénzügyőrség lefoglalta minden dokumentumukat. DE  ha annyira ragaszkodok a papírokhoz, akkor 10 000 forintért beszerezhetik nekem azokat.

Idén februárban papíron megint egy új céghez kerültem, új szerződéssel. (Ez a cég is lényegében ugyanaz, mint az előzőek, csak a név lett más megint, egyébként minden ugyanaz.  Az emberek  - dolgozók és vezetők -  is ugyanazok.) 

Márciusban megbetegedtem.  Mivel nem akartam elveszteni az állásomat, nem maradtam otthon, nem mentem orvoshoz. Ennek az lett a vége, hogy  kórházba kerültem, és hetekre kiestem a munkából. Korábban soha nem voltam táppénzen, a terhességemet is végigdolgoztam. Most mégis szívóznak velem a táppénz miatt. Nem akarják kifizetni. Tegnap is azt üzente a területi ellenőr, hogy nem találják a táppénzes papírjaimat, ami persze nem igaz. Ajánlottan küldtem el nekik, ugyanarra a címre, amire más papírokat is küldtem már. Érdekes módon azokat eddig mindig megkapták.”

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.06.26. 18:52 Szólj hozzá!

Címkék: levelek

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr143016649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása