A megbízónak elege lett a biztonsági cégek szélhámosságaiból, ezért lehetett tartani attól, hogy az őrök el fogják veszíteni az állásukat. DE mivel talpraesettek voltak, ez mégse következett be. :)

Levél: „Évekkel ezelőtt költöztem fel Budapestre, mert csak itt találtam magamnak munkát. Őrként dolgozom, a  …… cég telephelyének az  őrzésében veszek részt immár negyedik éve.

Legelőször még jónak volt  mondható a helyzetünk, be voltunk jelentve, fizetett szabi is volt.  Az őrület akkor kezdődött, amikor a fővállalkozó – akinél dolgoztunk – egy munkaügyi ellenőrzés során megbukott, néhány kisebb szabálytalanságot találtak nála. Ő ezért gyorsan lepattintott minket egy alvállalkozónak, s attól kezdve egyre csak romlott minden, a cégek jöttek-mentek a fejünk felett. Ez odáig fajult, hogy a megbízónak is elege lett. Ennek következtében  várható volt, hogy mi  is az utcára fogunk kerülni.

De szerencsére ez nem történt meg. Ugyanis mi őrök csináltunk egy biztonsági céget, mi szerződtünk a telephely őrzésére.  Csak így tudtuk elkerülni azt, hogy munkanélkülivé váljunk! A  megbízó azaz a …... igazgatója  is örült ennek a felállásnak, mivel a mi munkánkkal  soha nem volt gondja, csak a  sok ratyi biztonsági cég sumákságaiból volt már elege. Tehát mi  heten így éltük túl a munkanélkülivé válás szelét.”

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.05.29. 20:19 1 komment

Címkék: levelek

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr972941583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szenyo 2011.06.06. 16:00:27

Nah,ez ügyes,le a kalappal!
Ebből is látszik hogy az alvállalkozók basszák szét az egész biztonsági szakmát,tudom mert jó párral meggyűlt nekem is a bajom:@De én most már nem szarozok ha kibasznak velem mindegyiket feldobom a picsába a munkaügyiseknél és az Apehnél ozt jó napot!
süti beállítások módosítása