Sherlock Holmes, Hercule Poirot, Philip Marlowe, Thomas Magnum vagy épp a szabad szájú Ford Fairlane – előbbiek vaslogikájukról, valamint kitűnő megfigyelő- és következtetőképességükről híresek, utóbbiak pedig a megoldott ügyek mellett arról, hogy általában nők veszik körül őket. Egy azonban közös bennük, mind ugyanazt a mesterséget űzték, akár a könyvek lapjain, akár a televízió képernyőjén jelentek is meg. Magánnyomozók voltak és mondhatjuk, még ma is azok. Ugyanúgy, ahogy Szollinger János is, aki a rendőrségnél, főként bűnügyi területen eltöltött harminc év után most a Pentagate Magánnyomozó Iroda szakmai igazgatója. A tapasztalt nyomozó félig viccesen úgy fogalmazott lapunknak, közte és a filmbéli detektívek között az a legfontosabb különbség, hogy neki ötven percnél lényegesen több idő kell ahhoz, hogy megoldjon egy ügyet.

- Míg a különböző detektívtörténetekben rendszerint sikerül végére járni egy esetnek, addig nálunk nem törvényszerű az, hogy sikerül. Mi egy meghatározott protokoll szerint folyó eljárást tudunk garantálni, szakszerűséget, illetve azt a hozzáértést, tapasztalatot, ami egy átlagembernek nincs meg. A Vagyonvédelmi Törvény rendelkezik a magánnyomozásról, de a jogszabály tulajdonképpen nem ad több jogot nekünk, mint bárkinek, azaz a megbízó jogkörével dolgozunk.
Persze a megbízó nem ismeri azokat a nyilvántartási rendszereket, azokat az összefüggéseket, illetve adatbeszerzési lehetőségeket, amiket mi ismerünk és fel tudunk használni. Akkor vagyunk eredményesek, ha az ügyfél kívánságát teljesítettük, legyen ez egy félrelépő házastárs plusz-mínusz eredménye vagy egy leendő üzlettárs feltérképezése, megbízhatóság, fizetőképesség tekintetében vagy egy üzem, gyár, raktár biztonsági felmérése, kockázatelemzése. Mindezt úgy, hogy a hozzáférhető dolgokat rendszerezzük, ehhez kell az, amire azt mondják, hogy tudás és rutin.

– A tudás és rutin azonban nem jön egyik napról a másikra. Milyen előképzettség szükségeltetik ehhez a szakmához?

– Jómagam harminc évet dolgoztam rendőri szervnél, nagyrészt bűnügyi területen. A magánnyomozói állásnak konkrét követelmény rendszere van: rendőrtiszti főiskolán, jogi egyetemen szerzett végzettséggel lehet ezt a szakmát űzni, illetve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemnek van egy felderítő szaka, ahol ezeket a speciális felderítői ismereteket tanítják. Ez máshol nem szerezhető meg. Van természetesen magánnyomozói képzés civilben, de nehéz ezt megtanulni, mert ismerni kell azokat az állami protokollokat, amikbe „nem illik beleavatkozni” vagy nem tudunk beleavatkozni. Nem férhetünk hozzá valamihez, mert adatvédelmi szempontból aggályos, de az is előfordulhat, hogy a politika területére téved az ember, utóbbival magánnyomozó nem foglalkozhat a hatályos törvények szerint. Hogy ezen az ösvényen eltaláljon az ember, ahhoz szerintem mindenképpen szükséges állami szervnél szerzett gyakorlat. Nem mondom azt, hogy a civilként magánnyomozó iskolát végzett emberek nem jó szakemberek. Vannak például bizonyos korlátok, amik minket, mint állami gyakorlattal rendelkezőket eleve kötnek, tudat alatt is, ezeket a dolgokat mi nem lépjük át, míg az ilyen előélettel nem rendelkezők akaratlanul is átléphetik. Magyarországon egyébként elég sok a magánnyomozó. 2004-ben 1600-at tartottak nyilván, akik közül 1350 volt aktív. Ezzel szemben például Romániában 200, míg Ausztriában is csak 600 magándetektív működik. Nagy a túltengés, mint a jó hangzású szakmákból általában. Persze ez nem azt jelenti, hogy nálunk mindenki hősiesen magánnyomozhat. Vannak feltételek: a már érintett képzettségen túl kell a kamarai tagság és az előéletnek is tisztának kell lennie.

– Melyek a legjellemzőbb ügyek, amikkel megkeresik önöket?

– Jellemző a házasságtörés gyanúja, amivel a leggyakrabban keresnek meg, de a legkevesebb munkánk is ezzel van. Ugyanis amikor megtudja az illető házastárs, hogy azért ez nem egy filléres játék, akkor sokszor meggondolja magát. A nyomozás sosem volt olcsó, ott ember, technika mozog, szükség szerint több ember, több technika. Mondjuk egy követést, ha gépkocsis, akkor általában két autóval, legalább 3-4 embernek kell végezni. Olyan nincs, hogy egy ember beül egy autóba és aztán végigkövet valakit. A gyalogos követés is általában 2-3 emberrel történik, de a helyzettől is függ. Általában meg szoktuk mondani a megbízónak, hogy a kívánt feladat körülbelül mennyibe fog kerülni. Nem mindegy, hogy helyben kell nyomoznunk, vagy mondjuk Miskolcig vezetnek a szálak. Ilyenkor a gyanakvás gyorsan elalszik a házastársban és inkább megbízik a partnerében. Tanácsokat persze tudunk adni, hogy ha mégsem bíznak meg a partnerben, akkor mit lehet csinálni.

– Meddig lehet követni valakit? A törvény mennyire szabályozza azt, hogy egy a gyanú szerint félrelépő házastársat megfigyeljenek?

– Bizonyos határig működik. Nem költözhetünk be a hálószobába... Ezek az ügyek olyan felderítésig jutnak el, hogy az illető x helyre ment és ott tartózkodott másfél órát. Gyakorlatilag a közterületen történt eseményekről készítünk feljegyzéseket. A tevékenység is csak ennyi. Nem tehetjük meg, hogy a kémfilmekben látott technikával beszereljünk egy lakást. Egyrészt jogunk sincs, másrészt lehetőségünk sincs.

– Egyébként milyen technikával dolgoznak?

- Gyakorlatilag a kereskedelemben elérhető technikával dolgozunk, meg némi ötletességgel. Mondjuk egy bébifigyelőből egészen jó eszközt lehet alkotni. Azért nem mondok többet, mert változatos. Tulajdonképpen olyan, mint az, hogy egy háziasszony mit tud kihozni a kacsából.

– Milyen jellemző esetekkel keresik még önöket?

– A másik, ami gyakori, az az úgynevezett követeléskezelés, nevezik pénzbehajtásnak is, de ez azért nem igaz. Ez inkább mediátori tevékenység, felvesszük a kapcsolatot a tartozó féllel, ehhez persze kell, hogy az, aki hozzánk fordul, egy számlával vagy kölcsönadási szerződéssel bizonyítható legális követeléssel rendelkezzen. Mi megpróbáljuk őket összehozni, ami egyébként még nem eredmény, mert ha az illető nem tud fizetni, akkor nem tud fizetni. De általában azért szoktak, mivel sokszor nem azért nem tudnak fizetni, mert nincs pénzük, hanem mert nem akarnak. Rangsorolja, hogy első a közüzemi számla, második valami más, az üzleti partnerem meg úgysem kéri a pénzt, mert már hónapok óta nem kérte, tehát az az üzlettárs, aki nem követeli a tartozást, valahogy háttérbe szorul. Ezt próbáljuk úgy segíteni, hogy előtérbe toljuk a követelőt.
Ezen kívül még kockázatelemzéssel foglalkozunk viszonylag gyakran. Igényesebb vállalatoknál, cégeknél igénylik azt, hogy mérjük fel a termelés hatékonyságát. Hogy értse, van egy cég, amelyik termel, van egy alapanyag-mennyiség, gyártási folyamat, illetve késztermék, meg hulladék, mondjuk egy színesfémüzemben. Általában ezekkel az a gond, hogy megveszik az alapanyagot és abból nem az és annyi jön ki, amennyit akarnak, hanem mondjuk a fele. Minden számítás szerint ennek nem szabadna elpárolognia és akkor jövünk mi, megvizsgáljuk a folyamatot, hogy hol lehet leválasztani, kivinni az anyagokat. Ezt leírjuk, aztán javaslatot teszünk, hogy mit lehet tenni: vagy a technológiát átszervezni vagy az ellenőrzést megerősíteni.

– A rendőrséggel milyen gyakran működnek együtt?

– Nagyon sok esetben együttműködünk a rendőrséggel. Mi a Patent Holding egyik cége vagyunk, ez azt jelenti, hogy az ügyfeleinknek jutányos áron nyújtjuk ezeket a szolgáltatásokat. Vannak őrzési ügyfelek, ahol biztonsági őrök vannak, illetve vannak úgy nevezett távfelügyeleti ügyfelek, akiknek akár a lakása, akár a telephelye van bekötve rádiós riasztásra. Magánházaknál nem annyira jellemző, de telephelyeknél hetente egyszer-kétszer van riasztás, megzavarjuk az illetőket, elfogás is van, de az is előfordul, hogy sikerül a lopás, habár ez egyre ritkább, mivel elég hatékonyan dolgozunk. De ha mégis megtörténik a baj, abban az esetben a rendőrség a helyszíni szemlét megcsinálja és különféle nyomozati cselekményeket végez. Itt jön be, hogy én ezt évtizedekig csináltam, ismerem a kollégákat, akik ott vannak, és kölcsönösen segítjük egymást. Megnézzük a hasonló jellegű telepeket, hogy ott is jártak-e a tolvajok például. Mondjuk van egy bolt, ami speciális jellegű termékeket árul és azt feltörik. Ilyenkor megnézzük, hogy kik azok, akik ilyen termékeket árulnak még, hiszen valószínű, hogy a tolvaj oda is elment és legalább tájékozódott. Két éve volt egy jó példa, amikor vidéki bolthálózatokat törtek fel, éjszaka a behatolástól a kilépésig 3-4-5 perces műsoridővel. Cigarettát vittek el, semmi mást. Összehangoltan kellett dolgozni a rendőrséggel, polgárőrséggel, de sikerült. A bolthálózat be volt hozzánk kötve, így élő megbízásunk volt, automatikusan segítettünk.

– Visszatérve végül film- és könyvbéli, olykor különc, de csavaros eszű kollégáihoz. Ők csak a képzelet szüleményei vagy elképzelhető lenne, hogy éljenek valahol ilyen magánnyomozók is?

– Ezek nagyon jó írók által megírt regények, amelyekben a főhős jól felépített logika mentén eljut a megoldásig. Ezek az esetek akár meg is történhettek volna.

 

 

CIKK FORRÁSA: 2010.03.10, szerda, győri nap

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2010.04.04. 16:30 5 komment

Címkék: vagyonvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr281894016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.07. 19:44:28

Azért pontosítsunk: az OKJ-s magánnyomozó képzés még annyit sem ér, mint a vagyonőri. Ha az ember nem volt rendőrnyomozó, akkor sosem veszik fel detektívnek. Ezek a detektívek vannak pl. a TESCO, AUCHAN, stb. aruházakban is, ők valamilyen vezetőfélék, s főleg az elfogásért vannak. Természetesen mind büdös nagy tapló, emberileg nulla, legalább az esetek 99%-ban. Más ember nem is bírná a szakmát.

Ha meg valaki a OKJ vizsga után kezdené újoncként a szakmét, az honnan venne ügyfelet? Ha meg hirdet, akkor tényleg kellenek az autók, jó fényképezőgép, tapasztalat a gépek kezeléséhez, stb...

nyominger 2010.04.19. 16:31:38

@Szekuriti Blogger:
Én nem értek veled egyet! Elég sok magánnyomozó van, aki korábban nem volt rendőr. Hozzászólásodból egyértelműen látszik,hogy lövésed sincs mivel foglalkozik egy magánnyomozó és közelebbről nem ismersz egyet sem. Ezért nagyon durva, hogy 99%-ban büdös taplónak titulálod őket. A magánnyomozók nagyrésze diplomás, sok nő is van köztük. Messze nincsenek annyian,mint a vagyonőrök. A vagyonőrök létszámának kb. 1%-a.Ügyfelet egy kezdő is onnan vesz, ahonnan egy tapasztalt magánnyomozó. Csináljon honlapot, hirdesse magát, kell egy kis marketing stratégia és ha jól dolgozik keresni fogják-de hangsúlyozom-ha jól dolgozik!! Tök mindegy,hogy rendőr volt vagy nem,mert a magánnyomozói munka nem rendőri munka-sokkal összetettebb és nem csak bűnügyi területből áll. Szakosodni persze lehet, de rálátás akkor is kell a többi területre is.Lényeges, hogy folyamatosan képezze magát az aki ezen a területen dolgozik-akár önképzéssel.Nem egy volt rendőr vágott bele nagy lendülettel a magánnyomozásba és gyorsan rájöttek,hogy ez nem egészen az amire gondoltak.Én sem voltam rendőr és már hosszú évek óta dolgozom a szakmában-eredményesen.

crockett 2010.06.26. 19:21:57

Közgazdász diploma nagy előnynek számít egyébként ha úgy végzem el a magánnyomozói OKJ-t és úgy keresek munkát? Vagy ha már van közgazdász diplomám akkor "túlképzettnek" számítok?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.06.28. 07:14:46

@crockett: Szia! :) Bizonyos ügyekben, esetekben kifejezetten előnyös lehet a végzettséged. Nem vagy "túlképzett". Ahogy Nyominger is leírta már: a magánnyomozók jelentős része diplomás.

hesber · http://www.hesber.hu 2010.07.22. 12:50:17

Sziasztok!

Nos , szeretnék néhány dolgot megosztani veletek.Anno mikor nyomozó szerettem volna lenni akkor azt gondoltam, hogy ehhez nekem el kell végezni a rendőr-szakközepet és a rendőrtiszti főiskolát ami meg is történt.Ezek elég nehéz iskolák voltak.Tehát azt gondoltam ez az egy útja van annak,hogy nyomozó lehessek....pedig dehogy.Tapasztaltam,hogy rendkívül sok szakképzetlen kolléga van a hivatalos szervnél akik nem ezt az utat járták be ahhoz,hogy nyomozók vagy tisztek legyenek.Ugyanis van egy "átképzőként" elhíresült "szakember generáló" a hivatalos szervnél.A magyar r.tisztek 90%a ilyen.Csak , hogy lássátok:pl:van egy bármilyen diplomája egtöbb esetben hrmanager,könytáros,művelődésszervező,tanító stb. szóval elég nehezen jutottak hozzá:)elmegy hétfőn lenyom 30 fekvőt meg csinál 30 felülést,ír egy tesztet , látja egy doki majd leellenőrzik és ha ok átmegy ezen a "rostán" szemben a rtf-es k.rva nehéz felvételivel orvosok hadának vizsgálata,kemény tesztek stb.Ha átment akkor felveszik őrmesterként.Nos ezért én 2 darab évet tanultam egy k.rva nehéz iskolában.Majd 8 hónapig kap teszteket és jár egy képzésre az ördög tudja hova, de nem a rendőrtisztire.Ezután pedig tiszt lesz.8 hónap alatt ezért én 4 évet tanultam.Ezek az átképzősök.Szóval hatalmas szaktudásuk van, legtöbbjüket fel sem vették volna az rtf-re.Példa:2010 ben 80 rendőr szakos hallgató végzett az rtf-en és a belügyminiszter úr emelett 3200 átképzőst kíván felvenni.Na ezek az arányok jól mutatják a szakképzettség megoszlását a rségen belül.Szóval reendőr "akárki " lehet.Ez pedig tisztességtelen azokkal szemben akik meg az rtf-re járnak/tak.Én pl lehetnék rtf-es diplomával könyvtáros vagy bármi egyéb?Dehogyis.Akkor meg nem értem mi értelme az rtf-nek miért nem zárják be, mert ez egy átverés és az iskola megcsúfolása így az átképzéssel.Szóval nyomozó is lehet bárki és ezek alapján magánnyomozó is lehet bárki aki elvégzi a tanfolyamot.

Van még egy kategória akik a rgi rendszerben továbbszolgáló katonaként vagy tsz elnökként(utóbbi orfk-t is irányította már) dolgoztak.Nos ők a másik véglet a régi rendszer átképzés nélküli átképzősei:)"Ezek" kampányolnak a több évtizedes szakmai múlttal pedig ebbe már benne van a pékinai szakmunásképző is meg a végig piált 10 év is amikor semmit nem csináéltak csak bejártak.Mármint bele van számolva ugyanis legtöbbnek hasonló van.
Ők is egy kaptafára vannak ő nem a szakmai megítélésen túl az áraknak b.sznak oda, meg az igényességnek mivel buták ehhez a szakmához mert anno valamiért csak szakmunkásnak mentek.
(nem a szakmunkásokat nézem le hanem jelzem, hogy az a kaliber megjelenésben , igényességben stb)

Nos akik ma magyarországon az "elit" magánnyomozók körébe tartoznak azok nem átképzősök hanem komoly szaktudású a fenti riportban is említett neves intézmények volt hallgatói közül kerülnek ki és nem a közgázról.

Így rögtön válaszolnék is crokett nevű felhasználónak nem számítassz túlképzettnek a magánnyomozás terén sőt alulképzettnek számítassz te a közgazdász területen számítassz szakembernek.
Te olyannak fogsz számítani köztünk (nem a tescos detektívek meg az autóstáskás 42354354354 év tapasztalattal rendelkező kóklerek körére gondolok)mint amielyennek én számítanék egy közgazdász területen képzett közgazdászok között az rtf es diplomámmal és egy könyvelői tanfolyammal.Magyarul én megvallom, nem sok mindent tudnék érdemben hozzátenni a közgazdász szakmához.

Nyílván ebben a szakmában is sokan jönnek-mennek és kevesen maradnak meg huzamosabb ideig a piacon.Addig meg adnak a szakmai megítélésnek keményen:)

De ezt nem is értem szóval pl én sem szeretnék tanító lenni mert nem értek hozzá sz-rt se és ez elég kellemetlen lenne nekem.Ezek az emberek nem gondolkodnak el ezen?Persze nem vagyok irígy hiszen ezt a szakmát bárki űzheti és űzi is.Ismerek azért olyan kollégát is akinek nem ez a szakmája nem volt előtte hivatalos szakmai múltja és évek óta szereplője a hazai piacnak.Egy dolgot jól tud ez a követés.Azt tényleg f.szán nyomja .Azonban egy komolyabb ügyet nem lenne képes megoldani hiszen nincsen meg a mélységi tudása.

Utsó kategória ami meg mindentől rosszabb a kóklerek.Tapasztaltam már kollégáknál együttműködés során, hogy nem mondanak igazat áááááááááááááááááááááááááááááá nem folytatom.Ők a legrosszabbak mert becsapják az embereket.

Egyszóval a lényeg , hogy a tanfolyamosok is érhetnek el eredményeket a próba úgyis a munka lesz és ezáltal derül ki mennyire lesz sikeres vagy mennyire nem és akkor meglátja érdemes e ezzel foglalkoznia.
süti beállítások módosítása