Nagyon kevesen tudják, hogy  - egy alulról jövő kezdeményezés eredményeként - november tizenkettedikén azaz ma van a Szociális Munka Napja.

Azért ezen a napon, mert 1997-ben ekkorra hirdette meg a Szociális Munkások Nemzetközi Szervezete a Szociális Akció Nemzetközi Napját, melynek fő témája a kirekesztés ellenei harc volt. Ennek kapcsán született az az ötlet, hogy Magyarországon minden évben november tizenkettedike legyen a Szociális Munka Napja. (Ezt először Nógrádban kezdték el megtartani, majd a példát egyre több megye, egyre több település vette át. Az első országos rendezvényre Csehák Judit akkori miniszter támogatásával 2002. november tizenkettedikén került sor.)

Idén  a szociális munkásoknak  nem igazán van okuk az ünneplésre, hiszen a Szociális Szakmai Szövetség november kilencedikén kiadott állásfoglalásában is olvasható, hogy Ferencz Norbert (Pumukli) „elítélésével az egész szociális hivatás került a vádlottak padjára. Jogosan merül fel tehát a kérdés: vajon a lelkiismeretes szociális munka mostantól szükségszerűen törvénybe fog ütközni Magyarországon?”

(„Ferencz Norbert az Új Szemlélet Csoport tagja. Ez a szociális munkásokból álló akciócsoport és szakmai műhely arra törekszik, hogy a közvélemény, a politikai és szakmai döntéshozók figyelmét felhívja az emberileg elfogadhatatlan, társadalmilag igazságtalan, szakmailag hatástalan, kontraproduktív intézkedésekre.

A csoport 2011. márciusától utcai demonstrációk keretében kiállt a rászorulókért, amikor dr. Kocsis Máté polgármester, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője helyi rendeletben pénzbírsággal, fizetésképtelenség esetén pedig elzárással büntethetővé tette a kukázást és a hajléktalanságot, azaz „a közterület életvitelszerű használatát”. Ferencz Norbert, a bírósági ügye tárgyát képező zenés, kukázási akcióval a szociális munkások etikai kódexében és szakmai esküjében egyaránt rögzített értékeknek megfelelően kiállt a hajléktalanságot kriminalizáló önkormányzati rendelet ellen, és szolidaritásra kérte a jelenlévőket.

E tettét a VIII. Kerületi Ügyészség a Btk. 268. szakasza szerinti „nagy nyilvánosság előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény, más jogszabály vagy hatóság rendelkezése ellen általános elégedetlenségre” uszításnak minősítette. A Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig 2011. november 4-én, első fokon bűnösnek találta, és 3 évre próbára bocsájtotta.” - idézet az állásfogalásból -)

 

 

 

Idézett részek forrása:

http://3sz.hu/sites/default/files/uploaded/pumukli_vegleges.pdf

 

 

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.11.12. 07:39 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr183372024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása