A levélírótól azt várták volna el, hogy a kilakoltatások során ő törje fel a zárakat:

Levél: „Bocs, hogy zavarlak, de a véleményedre lennék kíváncsi. 7 év őrködés után lettem munkanélküli. És álláskeresés közben belebotlottam egy olyan hirdetésbe, melyben portást kerestek. A meghirdetett  munkát szívesen el is vállaltam volna, de ahogy kiderült még mást is kellett volna csinálnom.

A kilakoltatások során az illegális lakásfoglalókra illetve eladósodott emberekre kellett volna rátörnöm az ajtót, vagy a lakások zárját nekem kellett volna feltörni ha éppen nincs otthon a lakó. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen dolgokat kellene csinálnom, ráadásul egy olyan környéken, ahova tán még a rendőr se mer bemenni, mert pillanatok alatt sündisznót csinálnának belőle.”

 

Azt gondolom, hogy az  ilyen kilakoltatásos munkákkal nagyon vigyázzatok, mert ha nem jogszerűen történik az eljárás, akkor a  legrosszabb esetben akár  még a vagyonőri igazolványotok is „röpülhet"!

 

„Fontos tudni, hogy kilakoltatást jogszerűen csak az arra jogosult önálló bírósági végrehajtó illetve 60 napon belüli önkényes lakásfoglalás esetében a jegyzői hatóság hajthat végre! (Gyakori, hogy a kilakoltatásokat megpróbálják őrző-védő cégek, kommandósok vagy az önkormányzatok tulajdonában álló vagyonkezelő szervezetek végrehajtani, akiknek nincs erre jogosító törvényi felhatalmazásuk, így az ilyen eljárás jogszerűtlen. Ilyen esetben velük szemben akár rendőrségi közbeavatkozás, védelem is kérhető. Az őrző-védő cégek szeretik az általuk kikényszerített  vagy végrehajtott kilakoltatást ÖNKÉNTES teljesítésként beállítani. Ezen cégeknek vagy bármely más megbízottnak csak az üres lakások őrzésére van jogosítványuk és csak erre adható számukra törvényes felhatalmazás.)”

 

Idézett rész forrása:

 http://tasz.hu/files/tasz/imce/kilakoltatas_LA4_06014-1.pdf

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.06.24. 15:03 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr213011583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása