- A változtatások egy része várhatóan tovább fogja növelni a munkavállalók kiszolgáltatottságát -

Ha az Országgyűlés sürgősséggel megtárgyalja és elfogadja a június harmadikán benyújtott módosító javaslatokat, akkor július elsejétől módosulhat a Munka Törvénykönyve (Mt.).

Tervezett változtatások:

Munkaidő:

A kormány továbbra is fent szeretné tartani a jelenleg is érvényben levő – a gazdasági világválság hatására bevezetett – szabályok közül azt, hogy a vállalkozás gazdasági okból átmenetileg 36 órára csökkentheti a heti munkaidőt (40 órás bérezés mellett), majd később – ha nőnek a megrendelések – ugyanannyi ideig 44 órára emelheti (szintén 40 órás bérezés mellett). Ezt egy évig írhatja  elő a munkaadó. Ha viszont ez az állapot meghaladja az egy évet, akkor háromszoros munkabér jár  a dolgozónak.

Szabadság:

A szabadság mértéke nem változik, de a kiadásának rendje jobban igazodhat majd a munkáltatók igényeihez. Az elképzelés szerint a munkaadó köteles egyszer minimum 2 hetet egyben kiadni, viszont a szabadság többi részét feloszthatja - akár napokra is -.

Túlmunka:

A túlmunkát érintő fontos módosítás, hogy a munkáltató egyoldalú döntése alapján lehetőség lesz a pluszmunkát az annak időtartamával azonos mértékű szabadidő biztosításával is megváltani. (A jelenlegi szabályozás szerint a túlmunkáért az 50 százalékos bérpótlék helyett csak akkor adható ki szabadidő, ha ezt a kollektív szerződés megengedi vagy ha ebbe a munkavállaló beleegyezett.)

Próbaidő:

A próbaidő 6  hónapra is növekedhet, ha azt a kollektív szerződés lehetővé teszi. 

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.06.07. 13:35 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr752964414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szenyo 2011.06.07. 18:50:07

Ez mind szép és jó...,DE a biztonsági őrök 80 %-a,feketén dolgozik nyakam rá!Így ebből mi gyakorlatilag semmit nem fogunk érzékelni:/

morvaiarnold.blog.hu 2011.06.23. 10:07:22

Igen a vagyonőrt ez nem érinti, de ha még is így is keveset keresnek a vagyonőrök,rengeteg munkával, ha 36 órás lesz a munkahét akkor a vagyonőr még kevesebbet, fog keresni még több munkával.
A munkáltatók azért plusz embereket nem fognak felvenni csak azért, hogy betartsák a törvényeket.
süti beállítások módosítása