Az álláskeresés során nagyon sok kellemetlen, sőt kifejezetten megalázó „élményben” lehet az embernek része:

Levél: „Már több mint egy éve vagyok munkanélküli. Hiába böngészem reggeltől estig az álláshirdetéseket egyszerűen nem tudok elhelyezkedni. Idegesítő, hogy sokszor nem lehet felhívni a hirdetésekben megadott telefonszámokat.

Rengeteg helyre elküldtem az önéletrajzomat, még válaszra se méltattak.  A másik amiből már nagyon elegem van, az a „majd hívjuk” szöveg. Elmegyek a megbeszélésre, leadom az önéletrajzomat, aztán utamra bocsátanak azzal, hogy „majd hívjuk”. Persze sose hívnak…

Egyszer  sikerült felhívnom az egyik  hirdetésben található telefonszámot. A vonal túlsó végén lévő hanggal  megbeszéltem, hogy másnap tízre vár állásinterjúra. El is mentem, pontosan a megbeszélt időre. Aztán vártam, vártam, csak vártam… majd kb. fél óra múlva kiszólt a szobájából, hogy bocs, de elmarad az állásinterjú.

És olyan is történt velem, hogy  egy bolti biztonsági őri állást szerettem volna megszerezni. Felhívtam a hirdetőt, aki közölte, hogy tizenegykor fogad. Tizenegyre meg is jelentem nála,  végigmért, s azt mondta, hogy ne haragudjak, de ők olyan felépítésű őrre gondoltak, mint ő. De miért nem írták ezt meg a hirdetésben? Miért nem írták ki, hogy az ő alteregóit keresik? (Egy majd 2 méteres, negyvenes hasas pasasról van szó. Én pedig egy 19 éves, 170 cm magas, vékony srác vagyok.)

Próbanapozni is voltam már,  egy üzletben őrködtem ingyen 12 órát. A nap végén azt mondták, hogy „majd hívnak” ..… azóta se hívnak.

Egyre jobban elegem van már mindenből.”

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.05.31. 19:35 6 komment

Címkék: levelek

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr252946893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cannyon 2011.06.01. 08:38:54

Sajnos ezzel kell szembenéznünk a munkáltatok szarba se veszik az embert én is ezzel szembesülök, de ez nem fog változni szerintem, amíg ember hiány nem lesz aminek elég kicsi az esélye mert minden munkanélkülit küldenek biztonság őri tanfolyamokra. Én felfüggeszteném a tanfolyamok indítását egy jó 5 évre mert több ezren vannak akik ebbe a szakmába szeretnének állást találni de munkahely az nincs sajnos :-(

tiger25 2011.06.01. 09:02:32

Én erre azt tudom mondani hogy már pedig nagyon könnyü elhelyezkedni. Akár hová mentem vagy telefonáltam eddig mindig felvettek. Most már jobban nézik a tudását az embernek, ha nem tudsz semmit vagy a kérdések 90%-ra nem tudsz válaszolni akkor az a szöveg jön hogy majd hívjuk. Természetesen azt is nézik hogy ki hol és kinél végezte el a tanfolyamot. Nem mindegy hogy egy ismeretlen embernél akinél 4-szer kell elmenni tanfolyamra vagy ugy mint én hogy 3 hónapig jártam tanfolyamra és meg is tanitottak mindent. Így az elhelyezkedés is százszor könyebb.

cannyon 2011.06.01. 14:59:14

Ha olyan könnyű lenne elhelyezkedni akkor ez a téma se lenne ide írva! 1 állásra kb 30-40 en mennek jelentkezni abból 4 felvesznek oda adják a papírt töltsd ki aztán majd hívunk vagy van szerencséd vagy nincs, kb így zajlik ez. Remélhetőleg a nyugdíjas rendőri állomány visszahívásával megüresednek a helyek és lesz munka lehetőség, és a sok fekete munkás nyugdíjas is otthon rontja a levegőt

hangosbemondó 2011.06.06. 05:25:07

Vagyonőr tanfolyamok soha nem fognak megszűnni, hisz ex rendőrök cégei csinálják nagyon jó pénzért!

Szenyo 2011.06.06. 15:52:48

Ha kedves az életed nézz más szakma után 19 éves srác..
Itt csak a lehúzás megy,az inkorrektség stb,stb..
Még fiatal vagy menj el egy szakács tanfolyamra és abban próbálj szerencsét!Tuti jobban jársz!!!
Rohadt egy szakma ez a vagyonőrködés!

Szenyo 2011.06.06. 15:55:03

@cannyon: Igen ez sajna igy megy,még egy egyszerű élelmiszerbolt őrzésre is jelentkeznek 10-12-en,pedig tudjuk hogy nem egy kultivált meló ez a vagyonőröknél..,mégis.Nagy a munkanélküliség!
süti beállítások módosítása