A levélíró vagyonőri igazolványát nem vonta vissza a rendőrség:

Levél: „A vagyonőri igazolványom most télen fog lejárni, és ezzel kapcsolatos a kérdésem. Szerinted kiválthatom az újat? A problémám az, hogy három évvel ezelőtt  kaptam 6 hónapot 2 évre felfüggesztve. Az úgy történt, hogy a munkaadónk átvert többünket. Nem fizetett ki, mi pedig elhoztuk a bérünk árát. Ebből az ügyből lett egy feljelentés, és a végén ezért kaptam  6 hónapot. A vagyonőri igazolványomat viszont azóta sem vonták be. A mai napig vagyonőrként dolgozom.”

 

A levél írója a mentesülés – azaz a két év letelte – után még nyolc évig nem kaphat(na) vagyonőri igazolványt.  „…Személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységet nem végezhet, akivel szemben…… szándékos bűncselekmény miatt végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki, a mentesítés beálltától számított nyolc évig."
Részletesebben itt tekinthető meg a törvény:
http://www.szvmszk.hu/files/images/Orszagos/jog/Magyar_Kozlony_2009-83_17641-17642.pdf )
 

A vagyonőri igazolvány kiváltásánál az első lépés az adatkérés a bűnügyi nyilvántartásból. Meg kell próbálni, el kell küldeni a kitöltött adatkérő nyomtatványt - az eljárás díja 3100 forint - , s a  kérdező vagy kedvező választ fog kapni vagy sem! Ha esetleg e eljárás során a válasz kedvező lesz, az azt jelenti, hogy a levélírót elmarasztató ítélet anyaga valamiért nincs benne a bűnügyi nyilvántartásban, s  így nincs akadálya annak, hogy kiválthassa a vagyonőri igazolványát.

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.04.16. 18:22 Szólj hozzá!

Címkék: levelek

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr672831597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása