Az utóbbi időben egyre több az utazási költségtérítésekkel kapcsolatos panasz:
Levél: „Én egy ….-i vagyonvédelmi cég alkalmazottja vagyok már közel három éve. Néhány napja megkaptam/ megkaptuk tőlük az első adag feketelevest.
A munkáltató önhatalmúlag úgy döntött, hogy nem fizeti ki a kormányrendeletben előírt útiköltséget, azaz a bérlet árának 86 %-át, hanem annak csak kevesebb mint a felét. Kérdésünkre hogy miért csak ennyit, a válasz az volt, hogy magasak a költségek, s hogy ezeket valahogy csökkenteni kell.
Arra, hogy ezt hogy gondolták válasz nem volt, illetve az, „ha nem tetszik, akkor el lehet menni”.
Kihez forduljuk? Mit csináljunk? Jelentsük fel őket? De ha ezt tesszük, akkor megüthetjük a bokánkat, rövid időn belül ilyen vagy olyan okkal el fognak küldeni minket.”
Az utazási költségtérítés:
„A meglevő szabályokat némileg módosította a 2010. május 1-jétől hatályos 39/2010.(II.26.)sz. kormányrendelet. E rendelkezés lényege, hogy az utazási költségtérítés nem a munkáltató elhatározásától függ, hanem kötelezően meg kell adni a munkavállaló számára az alábbiak szerint:
Költségtérítés annak jár, akinek a lakóhelye (ahol él, illetve életvitelszerűen tartózkodik) nem a munkahelyével azonos településen van („ingázik”).
A munkáltató megtéríti a munkavállaló napi (illetve munkarend szerinti) munkába járását és hazautazását (azaz legfeljebb hetente egyszer a tartózkodási helyéről a lakóhelyére történő oda- és visszautazását) szolgáló tömegközlekedési eszköz jegy- vagy bérletárának legalább 86 %-át, a menetjeggyel vagy bérlettel való elszámolás ellenében. A hazautazással kapcsolatos költségtérítés legmagasabb összegét évente állapítják meg, 2010-ben ez havonta legfeljebb 30.000 Ft lehet.
A munkavállalónak a költségtérítési igénybevételével egyidejűleg nyilatkoznia kell lakóhelyéről és vagy tartózkodási helyéről, valamint arról, hogy a napi munkába járás a lakóhelyéről vagy tartózkodási helyéről történik-e.
A gépkocsival történő közlekedésre a személyi jövedelemadóról szóló törvény előírásait kell alkalmazni. Adómentes költségtérítés (jelenleg 9 Ft/kilométer ) akkor jár, ha a munkahely és a lakóhely (tartózkodási hely) között nincs közösségi közlekedés, vagy azt csak aránytalanul hosszú várakozással lehetne igénybe venni.”
„A munkába járási költségtérítést szabályozó kormányrendelet, mely májusig volt hatályos még 1993-ban született. E szerint a teljes árú vasúti 2. osztályú menetjegy, vagy bérlet 86 százalékát, míg az elővárosi vasúti-, illetve buszjegy - vagy bérlet - 80 százalékát volt köteles megtéríteni a munkaadó. Az új rendelet - a felsoroltakon túl - kiterjeszti a közlekedési eszközök körét a menetrendszerinti hajóval, és komppal. A dolgozó bármilyen közlekedési eszközt használ a más településről történő munkába járáshoz, a munkaadójának minimum a jegy vagy bérlet 86 százalékát kell megfizetnie. A HÉV és a busz 80 százalékos támogatási megkülönböztetése tehát megszűnik.
Az új rendelet felveszi a támogatandó utazási eszközök közé a légi közlekedési járművet, de csak a hazautazásnál.
A mozgáskorlátozott - vagy másért fogyatékos - személy akkor is kaphat autóra költségtérítést, ha van tömegközlekedés a munka- és lakóhelye között. Sőt neki akkor is jár a kilométerenkénti 9 forint, ha a munkahelyi településen belül lakik.”
S hogy a levélíró mit tehet azért, hogy megkapja azt, ami jogosan járna neki?!?! E téren elég pesszimista vagyok, mert úgy érzem, hogy a munkavállalók hihetetlenül kiszolgáltatott helyzetben vannak napjainkban, s bizony ezt a munkaadók is tudják.
A kérdező nagyon jól, nagyon reálisan látja a saját helyzetét, mert valóban előfordulhat az , ha küzdeni mer a jogaiért, akkor elküldik a munkahelyéről az első adandó alkalommal. :(
Vagy ha feljelenti a munkáltatóját – még ha ezt névtelenül is teszi - , annak szintén negatív következményei is lehetnek rá s a többi dolgozóra nézve is. /pl: http://edinaoldala.blog.hu/2010/03/04/egy_munkaugyi_ellenorzes_kovetkezmenyei /
- . –
Felhasznált anyag:
Pest-Őr 2010. 2. szám 4. oldal: Dr. Margitai Domokos írása
illetve
http://munkavilaga.hu/?mod=2a&newsid=3605
Utolsó kommentek