Annyit ér egy rendelet, amennyit betartanak belőle. Hiába van szabályozva, hogy mennyi a minimálbér, illetve a garantált bérminimum, mégis gyakori eset, hogy a dolgozók ennél kevesebbet kapnak:
Levél: „Egy őrző-védő cégnél dolgozom, telephelyet őrzök óránként 340 forintért. A Kamara honlapján rajta van a 2010-es bérmegállapodás. Mikor megláttam, rögtön ki is nyomtattam, s másnap telefonon reklamáltam a főnökömnél a béremelésért. Ő azt válaszolta, hogy ne is számítsak magasabb órabérre. Ekkor felolvastam neki a rendeletet, erre azt mondta, hogy ne reklamáljak, mert sokan ennyiért is szívesen elvállalnák helyettem a munkát.”
Hirdetésekben is találkozhatunk a rendeletben előírtnál alacsonyabb órabérrel. (Ez számomra azt jelenti, hogy sokszor a munkaadók sem igazán vannak tudatában annak, hogy ezért akár meg is büntethetik őket.)
Hirdetés: „Debrecenbe 24/48-as szolgálatra keresek megbízható kollégákat, azonnali kezdéssel, 320 forintos órabérrel.”
Emélkeztetőül:
A 2010. január 1-jén hatályba lépett 295/2009. (XII. 21.) Korm. rendelet értelmében:
A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén
2010. január 1-jétől
havibér alkalmazása esetén 73 500 Ft
hetibér alkalmazása esetén 16 900 Ft
napibér alkalmazása esetén 3 380 Ft
órabér alkalmazása esetén 423 Ft.
A fentiektől eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetőleg középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén
2010. január 1-jétől
havibér alkalmazása esetén 89 500 Ft
hetibér alkalmazása esetén 20 600 Ft
napibér alkalmazása esetén 4 120 Ft
órabér alkalmazása esetén 515 Ft.
Utolsó kommentek