igazolványka.jpg

A 2012. évi CXX. törvény és a végrehajtásáról szóló 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet a vagyonőrök részére kötelező képzést ír elő. 2014. január elseje után nem végezhetnek vagyonvédelmi tevékenységet azok, akik nem rendelkeznek a képzés utáni vizsgáról szóló tanúsítvánnyal. (Ennek meglétét hatóságilag fogják ellenőrizni.)

A költségekről:

A Kamara honlapján olvasható információ szerint a képzés és a vizsga díja összesen 11 595 forint. (Tehát 11 595 forint a nem kamarai tagoknak, és azoknak a kamarai tagoknak, akik március közepéig nem fizetik be a tagdíjat!)  Azoknak, akik március tizenötödikéig befizetik a tagdíjukat (6200 forint), ezt az összeget beszámítják a tanfolyam árába, tehát tandíjként  csak 5395 forintot kell majd befizetniük!

 

A vizsgáról:

A vizsga megkezdésének feltétele a képzésen történő részvétel.

A vizsga két részből áll.

- Gyakorlati rész: egy intézkedés és támadás-elhárítási eszköz alkalmazásának bemutatása.

- Szóbeli rész: jogi és intézkedési elméleti tananyagelemek alapján. A szóbeli tételek nyilvánosak, 2013. február tizenötödikétől elérhetők a Kamara honlapján.

Az eredményes vizsgát tanúsítvány igazolja. Eredményes vizsga esetén a vizsgázó számára megfelelt minősítésű tanúsítványt kell kiállítani.

Ha a vizsgázó nem megfelelt minősítést kap, a vizsgadíj ismételt megfizetésével a vizsga mindaddig ismételhető, amíg a vizsgázó eredményes vizsgát nem tesz. Ismétlővizsgát csak a sikertelen vizsgarészből kell tenni.

A vizsgázó egy alkalommal, legkésőbb a vizsgát megelőzően 5 nappal kérelmezheti a vizsga elhalasztását. Ha a vizsgán a vizsgázó nem jelenik meg, a vizsgát követő 5 napon belül igazolással élhet. A halasztott vizsga időpontját a Kamara állapítja meg azzal, hogy a vizsgaidőpontot a halasztási kérelem benyújtásától számított 30 napon belüli időpontra biztosítja. Ha a vizsgázó a vizsgán nem jelenik meg és igazolással sem él, a vizsga letételére három hónapon belül ismételten bejelentkezhet.

 

A képzésről:

A rendészeti feladatokat ellátó személyek és a személy- és vagyonőrök képzésének időtartama 40 óra, amely 60% elméleti, 40% gyakorlati részből áll.

A tanfolyamot el lehet végezni:

- online

- hagyományos tantermi oktatás formájában: szervezheti a Kamara v. a munkáltató.

 

Hogyan kell a tanfolyamra, vizsgára jelentkezni?

A Kamara online felületén kell jelentkezni az online képzésre - akár kamarai tag az illető, akár nem - . Ekkor saját felhasználói nevet, jelszót kap a jelentkező. Szükséges e-mail címet megadni, erre érkezik a visszaigazolás: a felhasználói név és a jelszó. Az e-mail lehet saját, de lehet családtagé vagy a munkáltatóé is. Akinek nincs, kérje a területi kamara vagy a munkáltatója segítségét!

A regisztráció nyomán csekket kap a megadott címre. A díj beérkezése után a jelszava és felhasználóneve segítségével érheti el az online-tananyagot. Az online képzésen való részvétel kötelező, ezért az elektronikus rendszer könyveli, átvette-e az összes fejezetet. Amennyiben ennek nem tesz eleget, nem tud bejelentkezni vizsgára. (A képzést a területi Kamara vagy a munkáltató közvetlenül is megszervezheti. Amennyiben valakinek nem áll módjában számítógépen tanulni, jelentkezzen be a területileg illetékes Kamaránál, mert csoportos, közvetlen képzésen is részt  lehet venni.)

A gyakorlati képzés a vizsganaphoz van rendelve. A vizsgára jelentkezéssel a gyakorlati képzés helyéről, időpontjáról is tájékoztatást kap. Az elektronikus felületen  mindenki saját magának választhatja ki a  vizsganapot és helyszínt. (Csak egyet lehet bejelölni!)

 

A BM rendelet 5. számú melléklete:

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény szerinti képzés és vizsga helyett az alábbi szakképesítések és szakképzettségek fogadhatók el. A rendészeti feladatokat ellátó személynek, a személy- és vagyonőrnek képesítésként kell elfogadni:

1. a rendészeti igazgatási szakon, a bűnügyi igazgatási szakon, a rendészeti vezető szakon, a nemzetbiztonsági szakon vagy az igazgatásszervező szakon szerzett szakképzettség,

2. a rendészeti szervező szakképesítés,

3. a rendőrszervező (tiszt) szakképesítés,

4. a rendészeti szakközépiskolákban szerzett szakképesítés,

5. a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központjában középfokú büntetés-végrehajtási szaktanfolyami képzésben szerzett szakképesítés,

6. a középfokú büntetés-végrehajtási szakképesítés,

7. a Vám- és Pénzügyőrség Alapfokú és Középfokú Szaktanfolyamon szerzett pénzügyőri szakképesítés,

8. a rendőri szakközépiskolában, a határrendész képző szakközépiskolában, a büntetés-végrehajtás tiszthelyettes képző iskolában szerzett szakképesítés, a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási Központjában szerzett szakképesítés,

9. az alap- és középfokú szaktanfolyamon szerzett büntetés-végrehajtási szakképesítés, a kutyavezető szakképesítés.

Az 5., valamint a 8. pontban meghatározott képesítésekkel, szakképesítésekkel, szakképzettségekkel egyenértékűnek kell tekinteni az 5., illetve a 8. pontban említett intézmények jogelődjeinél szerzett képesítéseket, szakképesítéseket és a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett olyan oklevelet, amelyben szak megnevezése még nem szerepel.

„9. § (1) A képzés és a vizsga helyett az 5. mellékletben meghatározott szakirányú szakképesítések és szakképzettségek fogadhatók el.

(2) A kiegészítő képzést és vizsgát az 5. mellékletben meghatározott szakképesítéssel és szakképzettséggel rendelkezők is kötelesek elvégezni.”

 

BŐVEBB INFORMÁCIÓT ITT OLVASHATTOK:

A rendészeti feladatokat ellátó személyek, a segédfelügyelők, valamint a személy- és vagyonőrök képzéséről és vizsgáztatásáról:

http://www.szvmszk.hu/files/images/Orszagos/68-2012_BM-rendelet.pdf

Az SZVMSZK elnökének levele a tagokhoz:

http://www.szvmszk.hu/index.php?&pg=hirek&do=read&newsID=292

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2013.01.22. 10:12 19 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr595033910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

marinkozso 2013.01.22. 11:09:25

Ez a 2012. évi CXX. törvény és a végrehajtásáról szóló 68/2012. (XII. 14.) BM rendelet megint csak pénzbeszedés a Kamarának! Mondja valaki, hogy ez nem igaz!

Vértes Viktor 2013.01.22. 13:01:50

Van remény a büntetett elöéletüek számára az igazolvány visszakapására,az elévülési idő elött.Irni kell egy kérelmet a Biróságra vagy úgy gyorsabb ha közvetlenül a Közigazgatási és Igazságügyi minisztériumba egy kérelmet egy kegyelmi kérelmet hogy mentesítsenek a büntetett elöélethez fŰzödő hátrányok alól és akkor ha meg adják akkor kíváltható az igazolvány egy barátomnak már sikerült!!

kokó66 2013.01.22. 14:29:44

Az egész kamarai létrejöttét felesleges pénzlenyúlásnak tartom. Olyan ez mint a kupec, semmi munkáért kap érdemtelenül jövedelmet. Egyrészt, szinte semmilyen támogatást nem ad a kamara (kivétel az országosan is elenyésző személyi jutalom átadása, illetve az éves egyszeri össznépi találkozáson való részvétel lehetősége), más részt ott van a Belügyminisztérium, a Rendőrség, mint felügyeleti szerv. Ők adnak ki minden hivatalos papírt, ők állítják ki a munkavégzéshez szükséges igazolványokat, tehát semmi szükség, hogy naplopókat, dilettánsokat tartsunk el. Ezt a kérdést meglehetne oldani egy belügyön belüli főosztály felállításával is. Gondolom, azért kell részt venni egy ilyen agytágításon, mert nincs pénze a kamarának, pontosabban az ott tevékenykedő hozzá nem értőknek.

Solitarius 2013.02.01. 08:53:14

Valóban. Ennek a jelenlegi kamarának semmi értelme, vagy haszna nincs. Mert nem függetlenek. A kamara vezetősége vagyonőri cégek vezetőiből áll. Ráadásul ezek a vezetők egymásközt még el is vághatják bárki szakmai létezését egyetlen kör e-mail-el is, akár megbízhatatlan az ember, vagy épp akár csak nem tetszett a képe a főnökének, vagy netán feltett valami "kellemetlen kérdést". Kérdem én, ha egy vagyonőrt jogsérelem ér, kihez fordul? Azokhoz, akik okozták? Nehéz lenne elhinni, hogy "Mea Culpa! Mea Maxima Culpa!" felkiáltással megbüntetnék saját magukat, majd jogorvoslattal élnének. És hát lássuk be, sérelmeket nem ritkán okoznak. Az átlag órabér mellett 300-360 órákat kell dolgozni ahhoz, hogy olyan értékű jövedelmet érjen el a vagyonőr, mint a civil szakmákban bárki, havi 160, max 200 óra munkával, és aki persze minden éjjel otthon alszik, nem önadózó, nem kölcsönadott munkaerő, tudja melyik cégnél dolgozik, szabadok a hétvégéi, fizetve van a szabadsága, ha ne adj'Isten baleset éri, van táppénze is, tisztességesen be is van jelentve, így talán még a jövőbeli lehetséges nyugdíja sem kétséges. Azt írja az SZVMSZK az oldalán hogy "A Magyar Országgyűlés úgy határozott, hogy a magánbiztonsági szektornak és ezen belül személy- és vagyonőri szakmánknak presztízst kíván teremteni." No szerintem ez egy meglehetősen ügyetlen fedőmagyarázat a pénzbeszedés meghatározás helyett, mert ez éppenséggel visszafelé is elsülhet. Aki gondolkodik felteszi a kérdést: Mikor kell egy szobafestőnek, vagy egy gázszerelőnek új szakmai vizsgát tennie? Semmikor. Ráadásul pénzért! Még egy ügyvéd is az aktuális jogtárakból és a Magyar Közlönyből értesül a jog ill. a törvények változásairól. Nem kell neki sem újra diplomáznia, pedig egy jogásznak komoly tudással kell rendelkeznie. Szóval ha valaki el kezd gondolkodni a fentieket figyelembe véve, és tényleg értelmes ember, arra is juthat - bizonyára nem kevesen - hogy nem hagyja magát így megalázni már sem szakmailag sem anyagilag, tehát a kvalitásaival lehet jobban jár, ha elhagyja a szakmát, mert értelmes ember lévén a vagyonőrzésen kívül is talál magának előbb-utóbb munkát. És akkor kik fognak a szakmában maradni, ha az értelmesebbje befejezi? Valószínűleg nagyrészt azok maradnak, akik már máshol labdába sem rúghatnak, vagy akik kimondottan élvezik a feladatuk által lehetővé váló, bár helytelen visszaéléseket. Ez lenne a presztízs teremtés? Ez persze csupán egy teória, de hallottam már pár embertől, hogy ezt a szakmát már el kell hagyni, mert ez úgy rossz, ahogy van.

Mr bonnzoh 2013.02.01. 08:53:15

@kokó66: Teljesen egyetértek veled. Én is mint itt sokan, egy újabb pénzlenyúlásnak tartom.

Toth Ferenc 2013.02.01. 08:53:15

A kamarai díjat eltörölték mivel elég kevesen maradtak tagságban ezért folyamodtak valamilyen továbébzésre
legyen miből meg élniük lehetőséget meg nem biztositanak munkához.

antigame 2013.02.01. 08:53:15

Vicces azért, hogy a vagyonőröknek vizsgázni kell mert a kamara eltalálta a helyett, hogy az országban rakná rendbe a biztonsági cégeket. Se táppénz, se fizetett szabadság vagy rendes bejelentés de a fizetésről már ne is beszéljünk már ha lehet annak nevezni. Vannak akik havi 30.000 ft-ért dolgoznak mert nincs más azoktól hogy várják el azt, hogy kifizeti a vizsgát vagy akár a kamarai tagságot?

Sáfár László 2013.02.01. 08:53:15

Hali! A “békát“ újfent le kell nyelni.. Én is hiába léptem ki a kamarából. Megtalálják a bevételek módját. :)

Solitarius 2013.02.01. 11:42:05

Ja és még valami! Antigame! Fején találtad a szöget. A cégek rendberakása. No, ez nehéz ügy. Lehet, hogy kicsit bizarrul hangzik, de lehet, hogy a vagyonőri szakmát állami kezelés alá kellene vonni. Nem lenne kismillió ilyen-olyan vagyonőri cég, ahol a "sok bába közt elvész a gyerek", hanem ugyanúgy egyetlen intézmény foglalná magába a szakmát állami szinten, mint a rendőrséget, vagy a tűzoltóságot. Mondom, lehet hogy ez most meghökkentően hangzik, de fordítsuk meg a helyzetet. Képzeljük el, mi lenne, ha az ország rendvédelmét és tűzbiztonságát "rendőri" meg "tűzoltási" cégek végeznék. Ugye? Szóval ha egyetlen állami intézmény jelentené a vagyonőrzési ágazatot, máris rendben lenne a szakma. Nem lennének lehúzások, "rabszolgáltatás" és nem lennének a vagyonőrök kiszolgáltatott helyzetben. Vagy egy másik megoldás: Megszüntethetnék a vagyonőri cégeket és a megbízók a saját alkalmazásukban foglalkoztatnák a saját céges vagyonőreiket. Nekik is kevesebb lenne a kiadásuk, hiszen csak a vagyonőreik bérét kellene kifizetniük. Másokat nem kellene úgymond, kvázi eltartaniuk. De vajon erre még miért nem jöttek rá az ez ügyben kompetens személyek? Ez az utolsó kérdés csupán akadémikus kérdés volt, hiszen mindannyian tudjuk rá a választ. Szóval jól mondta Antigame; Az országosan történő rendrakás a vagyonőri szolgáltatói szférában már önmagában megoldást jelentene. Csak hát ez nem kedvezne bizonyos érdekeknek. És ez fog majd oda vezetni, hogy ez a szakma is el fog satnyulni, úgy mint azelőtt a pilóta játék, vagy a Multi Level Marketing, az ügynökösködés, vagy épp a telefonos értékesítés. Ez utóbbiak olyan szinten meghaltak már, lévén hogy senki nem akarja csinálni, hogy szinte bárkit felvesznek.

Solitarius 2013.02.01. 11:42:26

Nos, nyilván lesznek akik "le fogják nyelni ezt a békát" is, de szép számmal akadnak majd biztosan olyanok is, akik azt fogják mondani, hogy "Na itt a vége". Pontosan azért, mert az emberi méltóságukat fogja sérteni az, hogy a fent említett rabszolgai állapotok mellett, a "Munkanélküliség van, el lehet menni" szöveggel manipuláló munkáltatók, a nehéz munkaerő piaci helyzettel visszaélve egy újabb bőrt akarnak lenyúzni a szakma tulajdonképpeni valós dolgozóiról, akik ma már szinte egy tál babért dolgoznak. Így a presztízs emelés nem fog bejönni, mert kevesebb lesz a színvonalasabb vagyonőrök száma. Maximum azt érik el, hogy "odafenn" még ebben az évben is "le tudják újra cserélni a régi autót". Valószínűleg ez is az igazi célja az egésznek. De mi lesz jövőre? Mert akik idén nem kamarai tagok, azok jövőre sem lesznek azok. Miből lesz pénz a jövő évi luxira? Újra kötelező lesz a kamarai tagság, vagy jön egy újabb vizsgáztatás jó pénzért? Kérdés, hogy meddig fogják a szakmában jelenleg tengődők ezt eltűrni, és mikor mondják azt, hogy "Ha más nincs, elmegyek inkább pizzafutárnak is ha muszáj, de nem csinálom ezt tovább"? Ha jobban meg gonjdoljuk, idén többet kaszálnak, mint amikor még kötelező volt a kamarai tagság, hiszen akkor évente mindenkitől (lefelé kerekítve) 6000 Ft-ot szedtek be. Most, hogy nem kötelező, mindenkitől 12.000-et! És még ők a méltányosak, mert a kamarai tagoknak csak 6000-et kell fizetniük az egyébként befizetendő 6000 mellé. Röhej. Ez pont olyan, mint amikor egy kereskedő kirakja a 10 Ft értékű árút egy olyan ártáblával, hogy "Régi ár 30 Ft, új ár 20 Ft." Úgy adta el dupla áron az áruját, hogy még köszönetet is vár érte. Épp ez az idegesítő, hogy a nehéz munkavállalói helyzetet használják ki arra, hogy mindent megtehessenek a vagyonőrökkel. Tulajdonképpen ez is egy formája a rabszolgáltatásnak. Már csak az a kérdés, hogy mikor és hányan döntenek úgy, hogy inkább elmennek postásnak, futárnak, sofőrnek, vagy bárminek, csak hogy ezt a "fekete levest" ne kelljen tovább enniük?

jani67 2013.02.02. 06:58:29

Sajnos eljutottunk megint oda,hogy a vagyonőröket cseszegetik!!!!!Valószínű sokan kiléptek a jó kis kamarából ahol nincs pénz és ezért máshonnan próbálják pótolni.Annak idején mikor vizsgáztam jó 14 éve Országos szintű vizsga volt több hónapnyi tanítással!!!!Most 40 órányi anyaggal pótolnák????A pénzünk több lesz?!vagy tesznek rá!!!Szánalmas,hogy ilyen emberek vannak a kamarának nem nevezhető valamiben!!!!

Alibenqka 2013.02.05. 18:19:59

Igen, a kötelező kamarai tagság eltörlésével a nyugdijas rendörtábornokok az éhhalál szélére jutottak. Valahogyan pótolni kellett, ez számszerűsithető is. Mondjuk vannak bizonyos szolgálati helyek, ahol egyszerű kulcskiadáshoz, eligazításhoz, vendégkezeléshez talán nem kell rambóképzőt elvégezni. Ám szép az indoklás, a szokásos óhéber bolsevik duma. A szakma színvonala, stb. De ezek a jólképzett vagyonőrök ezután is a munkáltatójuknak kiszolgáltatottan, minimálbérért 240 órákat ledolgozva, minden törvényes juttatástól megfosztva kénytelenek dolgozni. És vannak cégek amik félévente rendszeresen eltűnnek, nevet váltanak, százmilliós tartozásokat hagyva maguk után,és a magasan kvalifikált kollegák évek múlva sorra kapják a vegzáló leveleket APEH és más egyebektől. Mert a biztonsági cégek minősitésével komolyan senki sem foglalkozik, van egypár kamarai etalon, a hiénák meg csámcsognak.

jani67 2013.02.05. 18:22:08

Valóban és mint nem kamarai tag a kamarának fizessünk a vizsgáért?Legjobb tudásom szerint pár évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság eltörölte a kötelező kamarai tagságot,és nem is kellene kamara!!!Oké új szabályok vannak,de szerintem elég lenne egy közlöny és mindenki elolvassa!!!!Még hogy felhígult a szakma?valóban!!de sajnos mindkét oldalon!!!!Olyan emberek őrködnek akik megszólalni sem bírnak!!!A biztonsági cégek meg sorra alakulnak a kivénhedt rendőrökkel.Könnyen beszélnek az íróasztaluk mögött olyanok akik nem tudják milyen ez a szakma!!!!!!Vizsga után esetleg több lesz az őrök pénze?na ezt kétlem!!!!Most is úgy dolgozunk,hogy a megbízó 1500.-forintot fizet az őrök után,szegény vállalkozó leveszi a sápot, mi meg kézhez kapjuk a 300-450 forintot.Korrekt!!!Remélem a többi szakmának is vizsgáznia kell és őket az orvosi kamara vizsgáztatja helyhiány miatt.:-)))

Szvmfsz 2013.02.09. 07:58:23

A képzés fontos dolog de nem ilyen módon ahogy a "kamara" intézi. A kamarának nem ez lenne az elsődleges dolga.
Aki változásokat szeretne nézzen be hozzánk : Szvmfsz Horváth a facén

Kováts Róbert 2013.02.09. 07:58:33

Ha én a büntetés végrehajtásnál dolgoztam 2000-ben akkor is kell vizsgáznom?

Johhny120 2013.02.12. 15:22:53

Sziasztok.

Egyértelmű hogy ez is csak pénzlehúzás a kamara részéről,de így legalább sikerül majd kiszűrni a putri alakokat mert van belölük a szakmába bőven.
Mondjuk nem mintha komolyan vennék a cégneknél ezeket a tanúsítványokat mert mára a legtöbb helyen már vagyonőri igazolvány sem kell sajnos.
Véleményem szerint is ,azok járnak itt a legjobban akik valamiféle másik munka utána néznek.

Sh4kM4 2013.05.30. 05:52:18

Jelenleg is alvállalkozói láncolatok vannak az ágazatban, és a formaruhákról meg nem állapítható őrző-védő cégek emberei is látnak el vagyonvédelmi tevékenységet. Ha felvan tüntetve egy cég neve, akkor az meg nem az a vállalkozás, amellyel munkajogviszonyban állnak a munkavállalók. Ezzel megsértik a szakmai jogszabály 16.§-át! Az idevonatkozó törvényi rendelkezések viszont pont azt a célt szolgálnák, hogy az alvállalkozói láncolat megszűnjön, és, hogy átlátható legyen a vállalkozások tevékenysége, ami a feketefoglalkoztatást érinti. (2005. évi CXXXIII. tv. 14.§) Bár érdemben nem változtak semmit sem a foglalkoztatási problémák, de a különböző hatósági szervek egyre eredményesebbek a 2012. 01. 01.-jétől érvényes és hatályos rendelkezéseknek köszönhetően.
Ez év eleje óta sok vagyonvédelmi munkavállalótól értesültünk arról is, hogy a fővállalkozások úgy próbálnak kibújni a felelősség alól, hogy újabban munkaerő kölcsönzőket vonnak be maguk alá, amelyhez a dolgozókat (ha jó esetben) bejelentik, és mindent ugyanúgy folytatnak, mint az elmúlt években, és a megbízók a végén már nem is tudják, hogy ténylegesen milyen hátterű cégek látják el a tevékenységet. Ez súlyos kriminalisztikai kockázatot jelent, és a megrendelőnek is sérülnek az üzleti érdekei, mert ismeretlen külső vállalkozásokhoz juthatnak ki információk a megbízóktól, és gyakran a tudtukon kívül. Még nem találkoztam olyan megrendelővel, aki tudott volna arról, hogy a vele szerződésben lévő fővállalkozó bármilyen alvállalkozónak, vagy munkaerő kölcsönzőnek adta volna tovább a munkát. Ezzel a vagyonvédelmi törvény 15. §-a is semmibe van véve.
- Ezeket a bírósági tárgyalások is mind megerősítették idáig, amikor maga a megrendelő képviselői azt mondták, hogy semmilyen alvállalkozóról, vagy munkaerő kölcsönzőről nem tudtak. A felelősség viszont ilyenkor mind a megrendelőn, mind a fővállalkozón rajta van.
- Alvállalkozást, vagy munkaerő kölcsönzést úgy vonhatnának be, ha a megrendelők írásban hozzájárulnak ahhoz, hogy egy másik vállalkozásnak adják tovább a megbízást, és ennek a dokumentumnak minden munkavégzési helyen ott kellene lennie, de ennek betartására egyelőre még nem volt példa előttünk. Mára a Nemzeti Munkaügyi Hivatal és a Nemzeti Adó és Vámhivatal is megerősítheti, hogy továbbra is elérhetetlen alvállalkozók vannak a fővállalkozások alatt, amelyek hol negyedévente cserélődnek, hol félévente, és felhalmozzák az adótartozásokat, valamint a hatósági bírságokat, majd becsődöltetik. Ennek mind a munkavállalók, mind az állami költségvetés látja kárát a be nem fizetett adók-, TB-k, és egyéb járulékokat illetően. Ugyanis az állam bevétel híján újabb terheket ró ki mindenkire, a dolgozók pedig nem jogosultak semmilyen szociális támogatásra, mert nincs fizetve utánuk az adó és egyéb járulékok. Az emberek továbbra is kiszolgáltatottak, a vállalkozások többségének kiléte és tevékenysége, pedig továbbra is átláthatatlan (nagyrészt). Sok esetben úgy gondolják a munkaadók, hogy nem számít alvállalkozónak a munkaerő kölcsönző, vagy, hogy nem számít láncolatnak, ha a fővállalkozó után van egy alvállalkozó, majd egy munkaerő kölcsönző. Viszont a Belügyminisztérium a Nemzeti Adó és Vámhivatal, és az Országos Rendőr Főkapitányság nem így gondolja, vagyis jogsértő. Erről hivatalos dokumentumaink vannak!
- A munkaerő kölcsönzők és alvállalkozók általában semmilyen vagyonvédelmi feladatokat nem látnak el érdemben, hiszen erre a fővállalkozó kapott megbízást a megrendelőtől. Így csak a munkaerő részére a munkabért fizetik ki (papíron). Néhány esetben ugyanazon tulajdonosi körhöz tartozó cégek végzik ezt a tevékenységet országosan. A dolgozók csak bérfizetés és munkaügyi szempontból papíron tartoznak a céghez. Sajnos sok esetben kiderült, hogy a munkavállalók után a járulékfizetés sem történik meg, néhány esetben még akkor sem, ha azt az esetleg megkapott bizonylat szerint a dolgozótól levonták.
- De legtöbb esetben a munkavállalók a kifizetésről semmiféle bizonylatot nem kapnak. A munkavállaló rendelkezik a szükséges szakmai igazolvánnyal, a rendőrség felé be van jelentve a foglalkoztatása, csak éppen nem a tényleges foglalkoztató részéről.

mérgeszoli 2013.05.30. 05:52:36

A Radikál-Humanista Mozgalom Országos elnöksége állásfoglalást tett közzé a Személy- és Vagyonőrök kötelező képzéséről, mely közleményben mélységes felháborodásáról ír a 68/2012. (XII. 14.) BM rendeletről, mely kötelezővé teszi a Személy -és Vagyonőr munkakört betöltők számára az önköltségen történő szakmai továbbképzést.
Az egyes szakterületek szükségszerű továbbképzési és egyéb jellegű felnőttképzési mozzanataival járó költségek, egyéb anyagi vonzatok a munkavállalóra való áthárítása több ponton súlyosan sérti az Európai Unió Alapjogi Chartáját, valamint semmibe veszi az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának ide vonatkozó rendelkezéseit!
A Radikál-Humanista Mozgalom következetesen kiáll a magánbiztonsági ágazatban dolgozókat megillető alapvető jogokért, melyeket a továbbképzési rendelet a jelenlegi formájában becstelen és elvtelen módon hivatott csorbítani.

Radikál-Humanista Mozgalom
Országos Elnöksége Eger, 2013. 02.22.

Juhász Norbert RHM elnök írása a "Vérlázító rendeletről" a Személy -és Vagyonőrök kárára:

Hol a határa az igazságtalanságnak hazánkban?
Félreértés ne essen, magával a továbbképzéssel semmi bajom, de annak kivitelezésével, bevezetési körülményeivel szemben, enyhén szólva vannak kifogásaim.

Ilyen egyetlen egy másik ágazatban nincs. A szűrési feltételek már így is elég szigorúak ahhoz képest, hogy mit kapnak a munkavállalók azért, hogy a szakmában dolgozhassanak.

A felháborodottság nagy, mivel a szakmában a legtöbb vélemény a témával kapcsolatban megegyezik, és vélhetőleg nem is alaptalanul: Csak azért találták ki valójában a kötelező továbbképzést, hogy a Személy-, Vagyonvédelmi-, Magánnyomozói-, Szakmai Kamara így pótolja a kötelező kamarai tagságból való kieséseit, ami valljuk be, hogy nem kis összeg volt évente, melyet minden Személy-és Vagyonőr munkakört betöltő személy 300-400 Ft-os órabéréből kellett szó szerint kikínlódjon.

A kötelező továbbképzés jelen formában betarthatatlan, amikor megélni se tudnak az emberek, és nyomorognak, éheznek, és fáznak. Annyira rossz a megélhetés, hogy senki se fog tudni csak úgy nagyobb összegeket kidobni az ablakon, hogy aztán utána is változatlanul éhbérért robotoljon kiszolgáltatott körülmények között több száz órát havonta.

Ezt nem fogják tudni kifizetni az emberek, legfeljebb azok, akiknek megvan az a pár száz ezer Ft-os nyugdíjuk a fizetésük mellé.

Az elkövetkező időszakban a munkavállalókat és az őket alkalmazó cégeket fogják súlyosan megbüntetni, ha nem végzik illetve végeztetik el a kötelező továbbképzést.

Utóbbi esetben ismét csak a fantom alvállalkozókat, és a fantom munkaerő kölcsönzőket fogják majd megbüntetni, amelyeket persze nem lehet elérni, és a bírság sem kerül behajtásra.

Hiszen nem a bejelentett bankszámlákon mozgatják a pénzüket. De az éhbérért robotoló kiszolgáltatott, és súlyos anyagi nehézséggel küszködő embereket, akik próbálnak megélni valamiből, persze utolérik és bevasalják rajtuk a bírságot.
Kérdés, hogy Ők ezt miből fogják fizetni, mikor már szinte ételre sem telik a munkabérükből. Aztán amíg a munkavállaló elveszíti az állását, és megbírságolják, addig a Személy-, Vagyonvédelmi-, Magánnyomozói-, Szakmai Kamara szépen profitál, így pótolva a kötelező kamarai tagságból eredő kiesését. Itt nem szakmai problémákról van szó, hanem pénzről, különben ingyenes lenne, vagy rábíznák a munkaadókra, hogy azok tegyenek eleget ennek a kötelezettségnek.

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 14. Cikkének (1) bekezdése szerint: mindenkinek joga van az oktatáshoz, valamint a szakképzésben és a továbbképzésben való részvételhez.

A (2) bekezdés értelmében: EZ A JOG MAGÁBAN FOGLALJA A KÖTELEZŐ OKTATÁSBAN VALÓ INGYENES RÉSZVÉTEL LEHETŐSÉGÉT!!!

Itt az Európai Unió Alapokmánya nem csak a 8 osztályos általános iskolai oktatást érti, amire a kedves ellenérdekelt oldal képviselői hivatkoznak, hanem mint az le van írva, a szakképzést, és a kötelező továbbképzést is. Ez ott szerepel az idézett paragrafusban. Tehát a kötelező továbbképzés ingyenessége nem csak és kizárólag a gyerekekre és az általános iskolára vonatkozik, hanem a szakképzésre is! Ezt bizony nem én találom ki, hanem az Európai Bizottság.

Ha egy szegénységbe taszított ember képtelen megfizetni a kötelező továbbképzés árát,és ezért nem tudja majd megújítani a vagyonőri igazolványát,majd emiatt lesz munkanélküli,akkor ezzel sérülnek az alapvető emberi jogai is,mert megfosztják a munkájától,és a megélhetésétől csak azért,mert nincs miből kifizetnie a továbbképzést.
Összegezvén az eddigieket, mindenkinek alapvető és elidegeníthetetlen joga hogy a kötelező továbbképzést ingyenesen elvégezhesse!

Ide nem fért el minden,olvassátok el itt a teljes állásfoglalás szövegét:

www.securifocus.hu/portal.php?pagename=hir_obs_reszlet&i=31622

kármenítá 2014.03.07. 10:17:09

Sziasztok :)
A kérdésem a következő:A férjem ez év 2013.07.20.-án végezte el a BIZTONSÁGI,VAGYONŐRI VIZSGÁT /ELSŐT/ amihez az engedélyt 2013.07.24.én kapta meg,azóta dolgozik is :) Az összegeket nem sorolnám,hogy mi,mennyibe került hisz mindenki jól tudja :) Ámde a munkahelyén közölték vele,hogy ismét le kell vizsgáznia, XY ÖSSZEGÉRT,KÜLÖNBEN JANUÁR ELSEJÉTŐL NEM DOLGOZHAT :( Itt következik a kérdésem HA VALAKI 2013.07.20.-ÁN SIKERESEN LETESZI AZ ÉLETE ELSŐ BIZTONSÁGŐRI TANFOLYAMJÁT,NOVEMBERBEN MIÉRT IS KELL NEKI ÚJBÓL VIZSGÁZNIA AHHOZ,HOGY JANUÁRTÓL IS TOVÁBB TUDJON DOLGOZNI???? EGYSZERŰEN NEM ÉREM FEL ÉPP ÉSSZEL....:( 4 HÓNAPRA RÁ ISMÉT VIZSGÁT KELL TEGYEN XX ÖSSZEGÉRT????????? HA EZT VALAKI ELMAGYARÁZNÁ NEKEM,HÁLÁSAN MEG KÖSZÖNNÉM....ÉS EZ KÖTELEZŐ MINDENKI SZÁMÁRA???? HIÁBA ÉPPEN,HOGY 4 HÓNAP TELT EL A LEVIZSGÁZÁSA ÓTA????? A VÁLASZ SÜRGŐS LENNE,MERT A CSEKKET BE KELL FIZETNI :( ELŐRE IS KÖSZÖNÖM... :) TOVÁBBI SZÉP NAPOT MINDENKINEK :) MINDEN INFÓRA SZÜKSÉGEM LENNE!!!!VAN MEGOLDÁS,VAGY FIZETNI KELL ÉS ISMÉT VIZSGÁZNI.....????? NEVETSÉGES :(
süti beállítások módosítása