A Parlament tegnap elfogadta azt a  törvénycsomagot, amely több pontján megváltoztatja a Munka Törvénykönyvét.


Heti munkaidő: A törvény véglegesíti azt az eredetileg - a pénzügyi válság miatt - az idei év végéig bevezetett szabályt, amely szerint a rendes munkaidő mértékének átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók úgy, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak heti 40 órára járó bérért. A jogszabály ugyanakkor rögzíti: a hosszabb munkaidőben való foglalkoztatás legfeljebb egy évig lehetséges, ezen idő túllépése esetén a munkavállaló számára háromszoros bér jár, illetve, hogy a korábbi megállapodás lejárta után csak egy év elteltével lehet ismét hosszabb munkaidőben foglalkoztatni a dolgozót.


Túlmunka: Változik a túlmunka kifizetése is. A munkaidő-beosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan, illetve a munkaidőkereten felül végzett munka esetén a pótlék mértéke ötven százalék. A munkáltató azonban előírhatja, hogy ellenértékként - pótlék helyett - szabadidő jár, ami nem lehet kevesebb a végzett munka időtartamánál.


Szabadság kiadása: A szabadságot kettőnél több részletben csak a munkavállaló kérésére lehet majd kiadni. Kivételesen fontos gazdasági érdek, illetve a munkáltató működési körét közvetlenül és súlyosan érintő ok miatt a munkáltató kettőnél több részletben is kiadhatja a szabadságot, a munkavállalót azonban - a felek eltérő megállapodása hiányában - ebben az esetben is megilleti évenként egyszer legalább 14 összefüggő naptári nap távollétet biztosító szabadság.

A törvényben foglaltak szerint - a munkáltatói terhek csökkentése érdekében - a gyermekgondozási segély, gyermekgondozási díj igénybevételének idejére járó fizetés nélküli szabadságnak nem az első éve, hanem csak az első hat hónapja jogosít majd szabadságra.

 

Szabadság pénzbeli megváltása: Szabályozzák a szabadság pénzbeli megváltásának két lehetőségét is. Ha a munkavállaló munkaviszonya megszűnésekor nem kapta meg a munkáltatónál eltöltött idővel arányos szabadságát, azt pénzben kell megváltani. A gyermek ápolása, illetve gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadság megszűnését követően, ha a munkavállaló a fizetés nélküli szabadság első hat hónapjára járó szabadságot nem kapta meg, azt a felek megállapodása alapján pénzben is meg lehet váltani.


Próbaidő: A jogszabály alapján a közszférában alkalmazott megoldáshoz hasonlóan akár 6 hónapos próbaidőt is kiköthet a munkaadó, de csak akkor, ha erre a munkáltatónál hatályos kollektív szerződés felhatalmazást ad. A próbaidő hossza alapesetben 30 nap, ennél hosszabb, de maximum három hónapos próbaidőt a felek megállapodásával lehet kikötni.


Munkaerő-kölcsönzés: A munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről szóló 2008-as európai uniós irányelv átültetése érdekében a törvény kimondja, hogy a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó, az irányelvből következő speciális szabályokat mind a teljes, mind a részmunkaidős foglalkoztatás esetében, és a határozott idejű munkaviszonyok esetében is alkalmazni kell. A javaslat felsorolja azokat a kivételeket, amelyeknél a tagállamok eltérhetnek az egyenlő elbánás elvétől. A magyar jogban ez alapvetően a közhasznú tevékenység körében végzett foglalkoztatásnál lehetséges.

 


 
Álláskeresési járadék: Száznyolcvan helyett legfeljebb kilencven napig lesz folyósítható a jövőben az álláskeresési járadék.

 


Átalakul az érdekegyeztetés: 
Átalakul az országos érdekegyeztetés rendszere. Létrejön a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács. Az NGTT az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, a Gazdasági és Szociális Tanácsot, valamint a Gazdasági Érdekegyeztető Fórumot váltja fel, és évente legalább négyszer ülésezik majd. Tagjai az országos munkáltatói érdekképviseletek, illetve érdekképviseleti szövetségek és az országos gazdasági kamarák elnökei, a Magyarországon működő külföldi és vegyes kamarák képviselője, valamint olyan társadalmi szervezetek elnökei, amelyek jelentős piaci részesedéssel vagy gazdasági súllyal bírnak. Tagjai továbbá a tanácsnak az országos munkavállalói érdekképviseletek, illetve érdekképviseleti szövetségek elnökei, valamint civil szervezetek, a tudomány, ezen kívül a kormánnyal átfogó megállapodást kötött egyházak képviselői.

 

 

Info: MTI

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.07.05. 14:56 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr113041749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása