Vasárnap  - az eredetileg biztonsági őrként dolgozó  - Alekosz  lett a VV4 győztese. Ennek köszönhetően 12 millió forinttal, egy új autóval, egy 51 nm-es, bútorozott lakással, valamint egy 2 főre szóló luxusutazással lett gazdagabb. (A nyeremény összértéke kb. 50 millió forint.)

Ráadásul  indul  az RTL-en a társkeresős műsora, a Szerelem a legfölsőbb szinteken - Alekosz menyasszonyt keres címmel.

Így aztán az őt helyettesítő kolléga megnyugodhat. Egy darabig még tuti, hogy nincs veszélyben az állása, mivel valószínűsíthető, hogy a közeli jövőben Alekosz nem kíván visszatérni a vagyonvédelembe.

Viszont Alekosz helyében azért még nem dobnám sutba a vagyonőri igazolványt! Ki tudja? Lehet, hogy még 1x szüksége lehet rá!  Hiszen ha megnézzük az elmúlt VV műsorok szereplőinek, nyerteseinek sorsát, akkor azt láthatjuk, hogy   - Majka kivételével - azok jártak jól, akik a valóságshow után gyorsan hátat tudtak fordítani a médiának.  Azok pedig, akik minél tovább megpróbáltak  a rivaldafényben maradni,  a végén  lelkileg egyre jobban megsérültek, egyre inkább lejáratódtak.  De meg lehet említeni negatív példaként a VV2 nyertesét VV Lacit is, ő rövid időn belül minden nyereményét elvesztette.

Szóval én nem látom annyira optimistán Alekosz jövőjét.... DE ne legyen igazam!

 

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2011.05.09. 19:22 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr122890910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szenyo 2011.05.11. 12:44:16

És Alek vajon hol lehetett őr...,egy múzeumban?:D

Szenyo 2011.05.11. 12:51:14

Annyit hozzá fűznék,hogy ha egy kis esze van Aleknak,nem tér vissza ebbe a szakmába hanem meglovagolja a média hullámait..
Mondjuk az a gáz,hogy csak 8 általánosa van és igy más komolyabb területre nem tud elhelyezkedni,pedig mint PR szakember vagy tanácsadó...
Egyébként meg Lacinak,tény,hogy balul sültek le a dolgai,de most sikeres étterem vezetőként dolgozik igaz ő is visszatért a vendéglátásba ahonnan jött...
süti beállítások módosítása