Levél: „Azt szeretném kérdezni, hogy a rendészeti szakközépiskolai végzettség, mely igazolványok kiváltására alkalmas?!?  Azt tudom, hogy a személy- és vagyonőri igazolványhoz elég. Előre is köszönöm válaszod!”

 

Válasz: A rendészeti szakközépiskolai végzettség nem csak személy- és vagyonőri, hanem magánnyomozói képesítésként is elfogadható.

 

 

Kérdés a blogoldalamról: „Az lenne a kérdésem, hogy van-e még lehetőség hivatásos katonai igazolvánnyal, valamint bizonyítvánnyal biztonsági őri tanfolyam nélkül kiváltani az engedélyt? Azt tudom, hogy régebben volt rá lehetőség, de nem tudom, hogy ezt megváltoztatták-e.”

 

Válasz: Igen, még mindig létezik ez a lehetőség.

 

 

A jelenleg hatályos  24/1998. (VI. 9.) BM rendelet 9. § alapján

személy- és vagyonőri képesítésként elfogadható

 

 

   -   az egyetemek állam- és jogtudományi karán szerzett diploma,

   -   a Rendőrtiszti Főiskolán szerzett diploma,

   -   a Rendőrtiszti Főiskola átképzőtagozatán szerzett diploma,

   -   a Rendőrtiszti Akadémián szerzett diploma,

   -   az Államigazgatási Főiskola Igazgatási Rendszerszervező szakán szerzett diploma,

  -   a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, illetve a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem katonai  biztonsági  és általános felderítő szakán szerzett diploma,

   -   a rendőri szakközépiskolában szerzett bizonyítvány

   -   a katonai felsőfokú oktatási intézményben szerzett oklevél,

   -   a rendőri szakiskolán szerzett képesítés,

   -   a határrendész képző szakiskolán szerzett képesítés,

   -   a büntetés-végrehajtás tiszthelyettes képző iskolán szerzett képesítés,

   -   a középfokú katonai szakképzési intézményben szerzett képesítés,

   -   a kutyavezető szakképesítés,

   -   az Országos Képzési Jegyzékben szereplő biztonságszervező szakképesítés  (OKJ 52 861 01),

  -   az üzemrendészeti szervek szervezéséről szóló 14/1960. (III. 24.) Korm. rendelet,  valamint a közületi szervek rendészeti tevékenységéről szóló 6/1988. (II. 12.) MT rendelet alapján szerzett rendész képesítés, ha a kérelmező igazolja, hogy az e rendelet hatálybalépését megelőző tíz éven belül legalább három évig rendész munkakörben dolgozott,

  -   továbbá az Országos Képzési Jegyzékben szereplő biztonsági őr szakképesítés (OKJ 31 861 01).

 

A válaszhoz felhasznált info forrása:  http://baranya.szvmszk.hu/gyakorlati

 

Szerző: EdinaEdina  2010.08.30. 13:16 49 komment

Címkék: levelek vagyonvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr232258661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IVICA 2010.09.04. 17:32:20

AZT SZERETNÉM MEGTUDNI HOGY A FALUŐRI ÁLLÁSHOZ ELÉG E A SZEMÉLY ÉS VAGYONŐRI BIZI.KÖSZI

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.09.04. 18:46:51

@IVICA: Szia! :) Általában elég.
DE mindig az számít, ami az adott pályázatban szerepel!!! (mivel ugye pályázat útján lehet e állásokat elnyerni)
Tehát a pályázatot kiíró beleveheti pl., hogy előnyt jelent a polgárőrös múlt, számítógépes ismeret stb... stb...

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.09.08. 16:02:11

@IVICA: Ha megvannak, akkor pályázzad meg azt az állást.

jozef2 2010.11.23. 15:23:17

Szia mindenki!
A 90-es évek elején végeztem a vagyonőrit az utólsó igazolványomat 96-ban kaptam meg.Az lenne a kérdésem hogy nekem most újra kell tanfolyamra járni vagy az orvosi meg a többi beszerzése elég?
Köszönöm a választ.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.11.23. 16:56:12

@jozef2: Szia! :) Nem az számít, hogy mikor szerezted, hanem, hogy milyen papírod - végzettséged - van! Személy- és vagyonőrként végeztél ugye? OKJ-s végzettséged van?

jozef2 2010.11.23. 17:35:48

@EdinaEdina: ÁÁ akkormég nem volt divat OKJ-s végzettség.Igen Személy-és vagyonőr a végzettség és így van az igazolványon.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.11.23. 18:09:10

@jozef2: Hhúúú, ebben nem vagyok biztos. Szerintem hívjad fel a lakhelyed szerint illetékes rendőrkapitányságon a vagyonőri igazolványokkal foglalkozó ügyintézőt! Neki mondjad el, hogy milyen vagyonőri végzettséged - nem OKJ-s - van, s milyen iskolában szerezted, s mikor.

Márk222 2011.01.11. 07:24:38

Szia Edina! Egy kérdésem lenne! Rendészeti iskolába jártam pécsváradon és belügyi és rendészeti ismeretek volt a választott tantárgyam és ebből is érettségiztem meg persze a 4 kötelezőből!A kérdésem az lenne hogy ezzel az érettségivel meg lehet kapni a személy és vagyonőri igazolványt?

Márk222 2011.01.11. 07:24:38

Szia Edina! Egy kérdésem lenne! Rendészeti iskolába jártam pécsváradon és belügyi és rendészeti ismeretek volt a választott tantárgyam és ebből is érettségiztem meg persze a 4 kötelezőből!A kérdésem az lenne hogy ezzel az érettségivel meg lehet kapni a személy és vagyonőri igazolványt?

Márk222 2011.01.11. 07:49:07

Bocsi de azt kihagytam hogy 2 évig tanultam jogot is meg önvédelmet is az meg a 12 osztályos bizonyítványomba van! Ha tudsz majd válaszolj előre is köszönöm!

Márk222 2011.01.11. 07:49:07

Bocsi de azt kihagytam hogy 2 évig tanultam jogot is meg önvédelmet is az meg a 12 osztályos bizonyítványomba van! Ha tudsz majd válaszolj előre is köszönöm!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.11. 14:45:36

@Márk222: Szia Márk! Ha jól értem, akkor te rendészeti suliban végeztél.
Ide van leírva, hogy milyen képesítések fogadhatók el személy- és vagyonőri (biztonsági őri) képesítésként:
edinaoldala.blog.hu/2010/08/30/milyen_szakkepesitesek_fogadhatoak_el_szemely_es_vagyonori_biztonsagi_ori_szakkepesiteskent
Ha van még kérdésed, akkor nyugodtan kérdezz! Szia!:) Edina

Márk222 2011.01.12. 12:46:12

Szia Edina! Arra válaszolj nekem légyszíves hogy akkor elvileg megkapom a személy és vagyonőri igazolványt a rendészeti érettségire? Előre is köszönöm!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 13:04:48

@Márk222: Szerintem igen. DE hívjad fel a lakhelyed szerinti rendőrségen a vagyonőri igazolványokkal foglalkozó ügyintézőt, s kérdezzed meg tőle is!
(Ha esetleg mégse kaphatnád meg e papírodra a vagyonőrit, akkor jelezzed már vissza - így ezzel másokon, akik hasonló helyzetben vannak mint te, tudnál segíteni -.)

Márk222 2011.01.12. 13:12:57

Felhívtam őket be vittem a bizonyítványt lefénymásolták és felküldték pestre állásfoglalásra mert hogy nem volt még náluk ilyen kérdés!

Márk222 2011.01.12. 13:14:15

Most arra várok hogy mondjanak valamit hogy megkapom e vagy sem!

Márk222 2011.01.12. 13:18:39

Azt nem hiszem el hogy a rendészeti érettségi nem lenne jó semmire!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 15:00:33

@Márk222: Jézusom! :( Pedig szerintem sokkal többet tanultál e témában, mint amennyit egy átlagos vagyonőri képzésen elsajátíthat az ember.
Ha jól értem, akkor felküldték Belügyminisztérium Oktatási Főigazgatóságához az ügyedet. :(

Márk222 2011.01.12. 15:03:36

Há most egyenlőre csak várni tudok mást nem! De 2 évig tanultam jogot meg önvédelmet is a suliban és 3-as meg 4-es voltam belőlük! Úgyhogy egyenlőre türelmesen várok de persze szoktam hívogatni őket de azt mondják hogy nem tudják megsűrgetni a dolgokat!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 15:08:51

@Márk222: Nem semmi! :( Logikusan gondolkodva, meg kéne hogy engedjék, hogy megkapjad rá a vagyonőri igazolványt. (Éveken át tanultál olyan ismereteket, melyekre az őröknek szükségük van.)
Ha valaha, valahogy - vagy e bizonyítványod alapján vagy úgy, hogy elvégzel egy őrös tanfolyamot - szóval, ha megkapod a vagyonőri igazolványodat, s munkába állsz, ott viszont már előny is lehet az, hogy rendészeti érettségid van.

Márk222 2011.01.12. 15:22:05

Igen logikusan megkéne hogy engedjék de hát már régóta elveszett a logika az embereknél tisztelet a kivételeknek!

Márk222 2011.01.12. 16:01:21

Mindenesetre reménykedem benne hogy megkapom! De elvileg logikusan tényleg megkéne hogy kapjam! Szerinted van esély rá hogy megkapom?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 16:15:39

@Márk222: Szerintem van rá esélyed! DE ha esetleg mégse kapnád meg, akkor az elhelyezkedésnél - már ha vagyonvédelem területén akarsz dolgozni - lehet számodra előny.
Egyébként én is kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az állásfoglalás!

Márk222 2011.01.12. 16:21:18

Arra én is kíváncsi vagyok! De remélem hogy megkapom mert akkor rögtön tudnék is dolgozni lenne helyem is csak ez az igazolvány kéne!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 16:25:03

@Márk222: Szorítok neked! :) Írjad majd meg, hogy mi lett a történeted vége! :) Hátha ezzel tudsz segíteni olyanoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, mint te!
Ha biztonsági őrként dolgoznál, akkor ahhoz valóban kell vagyonőri igazolvány! Viszont ha pl. portásként alkalmaznak, ahhoz nem feltétlenül kell - hacsak a munkáltató nem követeli meg -.

Márk222 2011.01.12. 16:33:18

Majd mindenképp megírom hogy mi lett a vége de logikusan elvileg megkéne kapnom!

Márk222 2011.01.12. 16:37:28

A rendőri szakiskola és a rendőri szakközépiskola között mi a külömbség?

Márk222 2011.01.12. 16:42:37

Azért kérdezem mert a pécsváradi sulit is rendészeti szakközépiskolának írják a neten!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 17:33:31

@Márk222: A szakiskola az szimlán ad egy szakmát - pl. rendőr -, a szakközépiskola pedig érettségi + szakma. (Lehet, hogy most butaságot írtam, de én így képzelem.)
Te most az érettségi mellett szereztél valamilyen szakmát?

Márk222 2011.01.12. 17:46:52

Nem! Nekem érettségim van csak de belügyi és rendészeti tantárgy volt az amit választottam plusz tantárgyként érettséginél! Szerinted mi lesz ennek az egésznek a vége? Mire tippelsz?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 17:50:04

@Márk222: Ha rajtam múlna, akkor engedném, hogy vagyonőri igazolványt kapjál azzal a bizonyítvánnyal, amivel rendelkezel.
Nem akarsz rendőr lenni? Ott előny lenne az, amit eddig tanultál.

Márk222 2011.01.12. 18:02:22

Nem értem hogy ezen mit kell ennyit gondolkodnia a rendőrségnek! De akkor van esély rá hogy megkapjam? Mert ha logikusan nézzük 2 év önvédelem meg 2 év jog szerintem többet is tanultam mint a vagyonőrök egy ilyen tanfolyamon!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 18:12:02

@Márk222: Mikor küldték fel Pestre állásfoglalásra az anyagot?

Márk222 2011.01.12. 18:12:45

Nov 29.-én adtam be

Márk222 2011.01.12. 18:17:33

szóval nem értem hogy mit lhet ennyit rajta űlni! Amikor felhívtam őket tegnap akkor mondták hogy az ünnepek meg az év vége és az év eleje is belejátszik ebbe!

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.01.12. 18:22:08

@Márk222: az biztos, hogy az ünnepek miatt is húzódott. Most már azért ideje lenne, hogy valamilyen válasz szülessen....

Szözsó 2011.04.24. 11:44:37

Szia Edina!
Tizenöt évet nyomtam le a Vám-és Pénzügyőrségnél/NAV/ alap és középfokú szaktanfolyamot végeztem.
A BM rendeletben taxatíve nincs megemlítve ez a rendvédelmi képzés, ennek ellenére személy és vagyonőr képesítésként elfogadható-e ?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.04.25. 15:18:24

@Szözsó: Szia! :) Sajnos nem tudom, butaságot meg nem szeretnék írni! :( Ezt a rendőrségen, a vagyonőri igazolványok kiadásával foglalkozó ügyintézőtől kérdezzed meg! (Ő vagy azonnal meg tudja mondani neked vagy felküldik állásfoglalásra az anyagodat.)
Nem tudom, hogy a tananyagot tekintve mekkora lehet az átfedés az általad elvégzett tanfolyamok és az őrök tananyaga között! Ha nagy, akkor - szerintem - el fogják fogadni a papírjaidat.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.04.25. 19:21:41

@Szözsó: Itt egy pár órával ezelőtti hír, ami pont a te kérdésedhez is kapcsolódik.
zipp.hu/belfold/2011/04/25/aggalyok_a_szemely-_es_vagyonori_igazolvany_kiallitasanak_feltetelei_korul (szóval ebből is látszódik, hogy elég nagy a káosz a vagyonőri igazolványok kiadásával kapcsolatosan)

cicus183 2011.06.04. 18:49:21

Itt akkora a káosz hogy iszonyat. Nem fogják fel mióta van számítógép. Egyszerűen undor ami van.

cicus183 2011.06.04. 18:56:02

Edina köszönjük a segítséged. Nem oldódott meg semmi. Iszonyatos pénzek mennek a semmire, az emberrel,hogy na mit ne mondjak. úgy beszélnek. Hogy na. Mi kérünk ők szolgáltatnak állítólag. Igaz?? Szép napot mindenkinek.

HEINEKEN 2011.07.05. 19:34:36

Szia.
Régi típusú igazolványom van azt szeretném cserélni kelle hiteles közjegyzői másolat a bizonyítványról?

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2011.07.07. 18:41:22

@HEINEKEN: Szia Heineken! :) Mit értesz régi típusú igazolványon? A nagy átállás előtti - azaz 2006 előtti - vagyonőri igazolványod van? Egyszer már leadtad nekik az iskolai végzettséged közjegyző által hitelesített másolatát, így - SZERINTEM - azt nem kell újra leadnod. DE ebben nem vagyok biztos! :( Hívjad fel a vagyonőri igazolványok kiadásával foglalkozó ügyintézőt, és kérdezzed meg tőle!
süti beállítások módosítása