Hétköznapi vásárlásaink során kevés kellemetlenebb dolog történhet velünk, mint ha az üzlet biztonsági őre a pénztártól való távozás után megkér, hogy fáradjunk vele egy hátsó helységbe, és mutassuk be táskánk, zsebeink tartalmát. Sokan nem tudják, hogy az adott helyzetben milyen jogai, lehetőségei vannak a vásárlónak, és milyen eszközök között válogathatnak a biztonsági őrök, ha bolti lopásra gyanakszanak.

A biztonsági őr jogai

A 2005. évi CXXXIII. törvény a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól kimondja: a személy- és vagyonőrnek joga van megkérni a vásárlót arra, hogy igazolja magát, megkérdezheti, milyen célból tartózkodik az üzlet területén, és ha ezt a megtagadja, vagy nyilvánvalóan valótlanul nyilatkozik, kiparancsolhatja az üzletből. A vagyonvédelmet ellátó személyek mindazonáltal nem minősülnek hatóságnak, hatósági jogkörrel nem rendelkeznek: ha nem kívánjuk igazolni magunkat, nem is kötelezhetnek rá, legfeljebb hatósági személyt - pl. rendőrt - kérhetnek fel a személyazonosság megállapítására.

A biztonsági őrnek joga van csomagjaink bemutatását kérni, ha alapos gyanúja van arra, valamit eltulajdonítottunk az üzletből, és önként nem adjuk át a "szajrét".

Más a helyzet tettenérés esetén: ilyenkor a biztonsági őrnek joga van elfogni a tolvajt, a a bűncselekményből származó dolgokat, az elkövetéshez használt eszközöket elvenni tőle. Az elfogott személyt persze nem összekötözve hurcolják a pincébe: a tolvajt át kell adni az ügyben eljárni jogosult nyomozó hatóságnak.

Mi történik, ha ellenállunk?

A személy-és vagyonőr a feladata ellátásához gázsprayt, gumibototot, lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvert tarthat magánál, ezeket csak jogos védelmi helyzetben, végszükség esetén vetheti be. Törvényben meghatározott jogosultságait csak a jogos önhatalom keretei között vagy az érintett személy önkéntes hozzájárulása alapján gyakorolja.

Az önkéntes hozzájárulás persze inkább a csomag átvizsgálásánál jöhet szóba, mint a gumibotozásnál. Az állampolgárnak alapvető és veleszületett joga van az emberi méltósághoz, ez a joga semmilyen körülmények között nem korlátozható; a személyi- és vagyonőröknek ezen jog szem előtt tartásával kell végezniük munkájukat. Ez azt is jelentheti, hogy a csomagok átvizsgálását nem a pénztárak mellett, mindenki szeme láttára végzik, erre rendszerint egy elkülönített helység áll rendelkezésre.

Fontos tudni, hogy a csomagjaink átvizsgálására jogosult a biztonsági őr, a ruházat átvizsgálására viszont nem: motozást csak rendőr végezhet. A csomagok átvizsgálását a biztonsági őr annak érintése nélkül (betekintéssel vagy kipakoltatással) végezheti.

A biztonsági őrök nem minősülnek hatóságnak vagy közszolgáltatónak, velük kapcsolatban ezért az állampolgári jogok országgyűlési biztosának a törvény szerint nincs hatásköre. A 2008. március 15-i, valamint a 2009. júniusi válogatott futballmeccsek azonban állami, önkormányzati rendezvénynek tekinthető események voltak, ahol egyébként személy- és vagyonőrök is közreműködtek a biztosításban. Ezek kapcsán a biztos állásfoglalásokat adott ki; az Országgyűlési Biztos Hivatalának sajtóosztálya a személy- és vagyonőri feladatok ellátásával kapcsolatos ezen korábbi ügyekben kialakított állásfoglalásokat rendelkezésünkre bocsátotta.

Ez alapján a személy- és vagyonőr személyi szabadságot korlátozó intézkedést - különösen fizikai kényszert - nem alkalmazhat akkor, ha a vásárló önként nem hajlandó csomagját megmutatni, ehhez minden esetben rendőrség közreműködését kell igénybe vennie.

A vagyonőr "jogellenes intézkedésével" szemben a polgárnak lehetősége van bírósághoz fordulni, feljelentést tenni, vagy polgári peres eljárást indítani, de ez - különösen a rendőri intézkedés elleni panasszal összemérve - nem tekinthető tényleges, valódi garanciának - olvasható a biztos korábbi állásfoglalásában.

Hogyan előzzük meg a bajt?

A törvényben leírtak tehát bizonyos esetekben a biztonsági őr mérlegelésére bízzák a megfelelő eljárás kiválasztását, más esetekben a szintén nehezen megfogható alapos gyanú, illetve "megalapozottan feltehető" kitétel az irányadó.

Általános tanácsként azt mondhatjuk: ha nem vagyunk bűnösök, és a biztonsági személyzet udvarias kéréssel fordul hozzánk, teljesítsük azt: mutassuk be például táskánkat, ha nincs rejtegetnivalónk. Ha azonban bármilyen okból kifogásunk van az intézkedés ellen, kérjük, hogy hívjanak a helyszínre rendőrt, vagy hívjunk egyet mi magunk.

A kellemetlen helyzeteket könnyebben elkerülhetjük, ha már belépéskor bepillantást engedünk nagyobb méretű táskáink tartalmába, jelezzük, ha máshol vásárolt termékeket viszünk be az üzletbe.

Ha már belépéskor megkérnek arra, hogy mutassuk be táskánk tartalmát, és ezt visszautasítjuk, a biztonsági őrnek joga van megakadályozni, hogy belépjünk az üzletbe. Erről azonban, valamint a többi foganatosítható intézkedésről, a tiltott tárgyakról, az elektronikus biztonsági rendszerekről, kamerákról a törvény értelmében jól látható helyen, részletesen tájékoztatni kell a vásárlókat. A tájékoztatásban szerepelnie kell a jogsérelem esetén igénybe vehető eljárásokról is.

Biztonsági őrre márpedig szükség van

Azt mindenesetre senki sem vitathatja, hogy a személy- és vagyonőrök munkája elendedhetetlen a kisebb-nagyobb üzletek működtetéséhez. Bár a cégek nem szívesen nyilatkoznak a bolti lopások okozta károk mértékéről, a Tesco sajtóosztálya megdöbbentő adatokat bocsátott szerkesztőségünk rendelkezésére.

Mint a www.privatbankar.hu megtudta: a Tesco áruházaiban sajnos elég gyakoriak a bolti lopások. Országszerte összesítve a szarkák által okozott kár elérheti a több százmillió forintot is. Ez a hatalmas összeg annak ellenére jön össze, hogy a biztonsági szolgálat emberei évente egy közepes méretű város lakosságának megfelelő mennyiségű tolvajt fognak el: ez több tízezer tetten ért főt jelent.

Cikk forrása: www.privatbankar.hu

 

Bookmark and Share

Szerző: EdinaEdina  2010.04.24. 13:05 5 komment

Címkék: vagyonvédelem

A bejegyzés trackback címe:

https://edinaoldala.blog.hu/api/trackback/id/tr901947690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ripley172 2010.04.25. 03:09:54

Majd jól megsajnálom a Tescót, amikor a minimálár alatt 80 ft-al fizeti az őröket. Meg 20 perc napi pihenő 13 óra munka alatt. Aha. Meg is érdemlik. Ha én őr lennék ott, mert lennék olyan hülye, még bízhatnám is a vásárlókat hogy lopjanak.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.25. 09:25:27

Jó cikk.

@ripley172: Ne legyél hülye, az nem a Tesco hibája, ő kifizeti a biztonsági céget, a biztonsági cég a szar, szemét, aljas, csaló banda.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.04.25. 18:17:11

Sziasztok! :) DE ha jól tudom, a Tesco - mint megbízó - se fizet valami sokat. Anno a G4 is ezért volt kénytelen leadni.

cesar 2010.04.27. 17:30:10

Sziasztok! Én azt nem értem ha nem akadájozhatom meg abban a vásárlót hogy ne mehessen el a helyszinről akkor igazábol mihez van jogom? hiszen mha rendőrt hívok addigra 10x lelép!!!!

oldboy58 2010.09.02. 11:41:50

Sziasztok!Jómagam közel 4 évig voltam áruházi detektív,és operátor.Volt 38 bekisérésem, lopáson ért vásárlóval szemben.Úgy gondolom ha megfelelő intelligenciával,és modorral lépünk fel a jogsértő polgárral szemben akkor kicsi az esélye annak hogy veszekedéssé vagy ne adj isten tettlegességé fajuljon az intézkedés.Nekem ilyen esetem egy sem volt,mert csont nélkül rendeztem le minden lopás ügyet.Határozott fellépés,és nem "bunkó módjára",akkor a szégyentől apró kis ponttá zsugorodik össze az elkövető. Nem szabad átengedni az osztást,mert abból van a konfliktus.Az általam megfogott személyeknek eszükbe sem jutott hogy vitatkozzanak velem,miközben a bekisérést és a jegyzőkönyv megírását végeztem.Egy aranyszabály van:arra hogy "úgy nézett ki mintha lopott volna"nem szabad ugrani.Csak a 100%-an biztos esetben szabad a polgárhoz lépni bekisérés,vagy ellenőrzés céljából.Ha az elkövető maga is tudja hogy bűnös,az nem fog ágálni a fellépés ellen,az biztos. Minnél hamarabb túl akar lenni az ezzel járó megalázó procedúrán.Olvasom más fórumon a lopáson ért polgárok, vagyonőröket gyalázó írásaikat.Mondhatom szánalmasak.
Ami a legrosszabb,hogy néhány ügyvéd még bátorítja is őket és biztatja a vagyonőrökkel szemben.Nagyon egyszerű a történet,nem kell lopni és nem kerül az előállító szobába ártatlanul senki. Valamint a operátorok ahol ők irányítják az őröket(sajnos),jobban figyeljék a monitorokat. Ha 100%-ban biztos a látottakban,csak akkor küldje az őrt a polgárra.Hát még tudnák írni bőven a 4 év tapasztalatáról,de most csak ennyi.
süti beállítások módosítása